Életmód / Pénz és hivatás

9 dolog, amit jobb, ha magadban tartasz a munkahelyeden

Politikai és vallási nézetek

Ahogy azt az idősebbek szokták mondani, ne tárgyalj politikáról és vallásról az asztalnál, nem oda tartozik.

Ugyanúgy igaz lehet ez a munkahelyekre is, hiszen mindkét topik érzékeny terület, nem jó, ha ezeket megbolygatod.

A kulcs ugyanis abban rejlik, hogy ezek a nézetek mindenkinél mélyre ható gyökereken nyugszanak, így azzal, hogy kicsit megpiszkálod az állóvizet nem arra ösztönzöd majd a beszélgetőpartnered, hogy megváltoztassa a véleményét, sokkal inkább csak vitát szítasz.

Tipp: Amikor észreveszed, hogy ilyen irányba mozdul a beszélgetés, akkor keress egy kifogást, amivel távozhatsz vagy inkább hallgasd mások véleményét, de te maradj diplomatikus és semmiképp ne ítélkezz!

Épp állást keresel

Nehéz téma az álláskeresés, főleg akkor, amikor a jelenlegi munkahelyeden még teljesítened kell és úgy kell tenned, mintha minden rendben volna.

Márpedig ez a jó taktika, ha eldöntötted, hogy továbblépsz, felesleges ezt idő előtt bejelenteni, hiszen ezzel csak rossz fényben állítod be magad, sőt a „felesleges” címkét is sokan rádrakhatják.

Ha egy másik céghez jársz interjúra egy másik, jobb állás reményében vagy esetleg maradnál a munkahelyeden, csupán egy másik kolléga pozíciójára fáj a fogad, akkor jobb, ha ezt magadban tartod és csak azokkal beszéled meg, akikkel nem dolgozol együtt.

Olvastad már?  Újra divat falra szőnyeget tenni! 10 meglepően inspiráló dekoráció

Azt a forgatókönyvet is figyelembe kell venned, hogy ha nem sikerül, akkor mindenki tudja majd, hogy te már továbbállnál, és nem adod bele a maximumot!

A leggörbébb esték

Lehet, hogy a közeli kollégáiddal, akikkel hasonló életet éltek, általában megbeszélitek, hogy milyen volt a hétvégi buli és meddig fajult az esti iszogatás, ez addig rendben is van, amíg nem te vagy az egyedüli, aki a társaságban az élménybeszámolót tartja.

Azt javasoljuk, hogy vagy maradjon ez teljesen szűk körben vagy inkább tartsd magadban a cifra részleteket a bulikkal, a múltbéli vadulásokkal és a szaftos sztorikkal kapcsolatban, hiszen sosem tudhatod, hogy ki fog ez alapján kiszámíthatatlannak, gyerekesnek vagy megbízhatatlannak titulálni.

Hidd el, egy szuper munka és egy biztos állás nem ér annyit, hogy néhány élménybeszámolóért cserébe utána megváltozzon a benti hangulat vagy esetleg veszélybe kerüljön az állásod.

A cikk még nem ért véget! Lapozz egyet ide kattintva >>

Oldalak: 1 2 3

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást