Ha valaki néhány évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy a szingliség lesz életem egyik legjobb szakasza, valószínűleg csak mosolyogva bólogatok, miközben legbelül biztos vagyok benne, hogy ez tévedés.
VIDEO Pár percben megtanítalak, hogyan készíts elbűvölő Valentin-napi sminket
Én? Egyedül? Az elképzelhetetlen volt. Az életem forgatókönyvében mindig ott szerepelt a boldog párkapcsolat, az összebújós filmnézések, a közös vacsorák és az az érzés, hogy „mi ketten bármit megoldunk”.
Aztán egyszer csak minden másképp alakult. Egy hosszú kapcsolat vége után ott álltam – pontosabban ültem, egy üres lakásban, egy pohár borral a kezemben és azon merengtem, hogy mihez is kezdjek. Az első gondolatom az volt, hogy meg kell töltenem az űrt, hogy ezt helyettesítenem, pótolnom kell.
De aztán jött egy másik gondolat – talán kicsit szokatlan, talán merész: mi lenne, ha ezúttal nem helyettesíteném? Ha belegondolok, sosem voltam egyedül igazán, mindig is egyik kapcsolatból a másikba estem. Mi lenne, ha most másként csinálnám?
1. Az első felismerésem
Az első felismerésem az volt, hogy nem kell, hogy a magány rossz legyen. Korábban, ha egyedül maradtam egy délutánra, rögtön bekapcsoltam a tévét, benyomtam egy podcast-et vagy elárasztottam magamat tennivalókkal, nehogy azt érezzem, hogy nincs körülöttem senki. De most elkezdtem figyelni. Figyelni arra, hogy mi van bennem. Mit szeretnék, mit érzek, mitől leszek boldog? Az „egyedüllét” hirtelen nem volt többé egy lyuk, amit be kell tömni, hanem egy tiszta vászon, amin elkezdhettem újra festeni.

2. A saját társaságom újbóli felfedezése
Jól tudom, a kapcsolataimban mindig a „másik felem” igényei kerültek előtérbe. Nem panaszkodom, szerettem adni, de amikor hirtelen senki másra nem kellett figyelnem, felmerült bennem: mit szeretnék én? Egyik este elővettem a jegyzeteimet és olvasgatni kezdtem a régi vágyaimat, terveimet. Eszembe jutott, mennyire imádtam recepteket kreálni – miért hagytam abba?
A cikk folytatódik, lapozz!