Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Az idei kedvenc premier könyveim...

Az idei kedvenc premier könyveim – Ez történt a 88. Ünnepi Könyvhéten

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Egyéb kedvencek

De persze nem csak a 21. Század kiadó standjánál töltöttem az időnket, érdemes volt ugyanis körbejárni a többi standot is, ugyanis itt-ott remek újdonságokkal és kedvezményekkel lehetett találkozni. A Librinél például csodás szépirodalmi ízelítőt kaptam abból, hogy mi érkezik, de persze a szórakoztató irodalom remekművei között is válogattam. A kedvencem Szélesi Sándor Kincsem című műve, ami a mindenki által ismert, nemrégiben pedig meg is filmesített csodakancáról szól. Bár a sztorit nagyjából ismerjük, mégis szívesen nézzük, olvasunk róla és lapozzuk. Ezzel én is így voltam.

Egy másik szuper szerzemény Michael Cunningham amerikai író műve, a Mire leszáll az éj. Ha a név ismerős, akkor ne gondolkozz tovább, igen már hallhattad a nevét, hiszen nem csupán Pulitzer-és Faulkner-díjas író, egyben a nagysikerű, azóta megfilmesített Az órák szerzője is. Ebben a művében egy New York-i szerelmespár van a középpontban, akikkel első ránézésre minden rendben van. Szuper állás, szép lakás, boldog párkapcsolat. Persze itt érkezik a fordulat, de nem is lőném le a poént, inkább olvassátok el, hiszen nem csak a modern világról, a felgyorsult párkapcsolatokról és a földi érzelmekről lesz szó, hanem sokkal többről.

Amikor itt kilapozgattam magam, továbbálltam, bár nem mentem túl messze, név szerint az Európa Kiadó standjához. Itt két könyv fogott meg igazán, talán a sztori, talán a borító vagy csak valami belső hang volt, nem is tudom igazán. Az első Abbi Waxman, az Új örömök kertje című műve nem csak a sztorija miatt volt megkapó, de már a borítója miatt is reménykedtem benne, hogy valami szuper sztori lesz, mert magamban már úgy elhelyeztem a kis könyvespolcomon.

Olvass még a témában

És akkor jött valami teljesen más. Név szerint Stephen King és az Agykontroll. A fülszövegen a következő szöveget találod: „Bill Hodges, a nyugdíjas zsaru és társa, Holly Gibney egy öngyilkosság ügyében nyomoznak, amelyhez köze lehet Brady Hartsfieldnek, az ördögi Mercedeses Gyilkosnak. Igaz, Brady öt évvel azelőtt, amikor többször is fejbe vágták a zsúfolt koncertcsarnokban, amelyet fel akart robbantani, olyan súlyos agysérülést szenvedett, hogy azóta is kórházban van, csak üresen bambul, és az orvosok szerint reménye sincs a gyógyulásra. Ám a 217-es szobában, ahol az ártalmatlannak tartott gyilkos vegetál, egy titokzatos, gonosz erő ébred, amely hozzásegítheti Bradyt, hogy bosszút álljon ellenségein – sőt az egész városon… A Mr. Mercedes és az Aki kapja, marja után itt a Bill Hodges-trilógia csattanós fináléja, amelyben a hősöknek immár egy természetfölötti képességgel rendelkező, sátáni alakkal kell megküzdeniük életre-halálra.” Ha eddig Stephen King rajongó voltál, akkor kötelező, ha pedig ez lenne az első könyved tőle, akkor még inkább érdemes elolvasni.

Mivel már javában itt a strandszezon, ezért nem mehettem el úgy a könyvhétről, hogy egy-két limonádé könyvet ne szerezzek be magamnak a következő hónapokra. Ebben szerencsére a Lettero Kiadó sietett a segítségemre, hiszen két szuper könyvet is beszereztem, remélhetőleg imádni fogom őket. Egyrészt már a borítóval megvettek, másrészt pedig szerelem, szerelem, szerelem. Kell ennél több?

Az egyik Lindsey Kelk, Az olasz kaland című műve, ami Tess Brookes életét mutatja be, amiegy menő reklámügynökségből indul, amiből – nem akarok spoilerezni, de talán a cím is elég árulkodó – egy olasz kaland lesz.

Egy kicsit más jellegű, de szintén szórakoztatónak ígérkezik Fiona Gibson, az Anya randizni kezd című könyve, ami viccesen, modern stílusban és igazán mai nyelven fogalmazza meg a mai társadalom hölgy tagjainak egyik nagy problémáját, azaz az anyaság, a nőiesség és a párkapcsolatok kérdését. Kamasz gyerekek és pasizás? Társkeresés vakrandival? Lapozz bele és talán megtalálod a választ!

Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
Beállítom

Oldalak: 1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó cikk a következő oldalon:

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!