A Hogyan tudnék élni nélküled? minden kétséget kizáróan az idei év legjobban várt filmje volt, hiszen az első előzetese is kirobbanó sikert ért el, több, mint egymillióan voltunk rá eddig kíváncsiak július utolsó napja óta, és biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit megbabonázott. December 12-e óta pedig már látható a mozikban ez a sokak által várt film, ami hiszem, hogy jóval többet adhat nekünk, nézőknek, mint ahogyan elsőre tűnik.
VIDEO Pár percben megtanítalak, hogyan készíts elbűvölő Valentin-napi sminket
Kinyílik a világ a mintalány előtt
A Hogyan tudnék élni nélküled? történetéről mindenekelőtt fontos tudni, hogy Demjén Ferenc legendás slágerei köré írva született meg. Így kaptunk főhősként egy éltanuló lányt, Esztert (Törőcsik Franciska), aki mondhatni az egész életét arra tette fel, hogy megfeleljen a családjának, egész pontosan az édesapjának (Seress Zoltán), akinek nagyon határozott véleménye van arról, hogy mi a jó a lányának.
Ennek következtében a fiatal lány már a 20-as évei legelején sem tűnik felhőtlenül boldognak, de azért eléldegél a maga világában. Tanul, zongoraművésznek készül, olvas, családi programokon vesz részt, és nem mellesleg van egy barátja, aki kedves, a légynek sem tudna ártani. Hamar egyértelművé válik, hogy ő is leginkább egy újabb „elem” az apai elvárások listáján. Egy balatoni nyár azonban mindent megváltoztat.
Eszter két barátnőjével (Márkus Luca és Kovács Harmat alakítja őket) Szigliget felé veszi az irányt, és már a nyaralásuk elején elkezdődnek az izgalmak. A strandon orrba rúgja egy labdával Gergő (Ember Márk), aki történetesen jóképű, sokkal szabadabb lélek, mint Eszter, és még egy szárnyait bontogató rockbanda, a Kuplung zenekar frontembere is (a zenekar tagja még Marics Peti és Kirády Marcell karaktere is, akik egyből felfigyelnek Eszter barátnőire). Hát persze, hogy egymásba szeretnek! Na de hogy mi sül ki ebből?
Naplóból derül fény a titkokra
Ha beülnél a moziba, arra mindenképp számíts, hogy bár az előzetesben Törőcsik Franciska és Ember Márk karakteréből kapjuk a legtöbbet, a megjelenésükre egy kicsit várni kell. A történet ugyanis két idősíkon játszódik, és a jelennel indít.
Eszter és Gergő szerelmének kibontakozása a múlt, egy négy éve a szerelmét gyászoló fiatal lány, Lili (Varga-Járó Sára) szála, aki szintén a szárnyait próbálja bontogatni a zeneiparban, és történetesen Eszter lánya, pedig a jelen.
A cikk folytatódik, lapozz!