Aki nagyvárosban él, akarva és akaratlanul szembesül bizonyos városi legendákkal, amik gyakran nem hagyják nyugodni, olykor még álmatlan éjszakákat is okoznak. Ezek közé tartozik a szexualitás kérdésköre is, mely egyformán mozgatja meg a szinglik és a kapcsolatban élők fantáziáját. Vajon mi számít ideális étvágynak? Mekkora hatalma van a szexnek egy párkapcsolatban, vagy azon kívül? Mennyire uralja az életünket a testiség?
Ahány ember, annyi álláspont, én pedig abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sokak szemszögéből van lehetőségem rálátni bizonyos dolgokra. A különböző állásfoglalásokat, tapasztalatokat és elveket hallgatva végül rá kellett jönnöm, hogy a szexualitás is a sztereotipizálás áldozatává vált. Ahhoz, hogy érzékeltethessem a következtetéseim, muszáj volt az idősebb generációk szentenciáját is megismernem.
A szex hiánya akkor lép fel, ha az igény és az aktusok mértéke nincs összhangban. Egyedülállóként a hiányérzet kevésbé mérvadó, hiszen optimális esetben kizárólag az egyén döntésén múlik, hogy kivel és mennyit szeretne szeretkezni.
Ez egy párkapcsolat esetében már bonyolultabb szituáció, mivel itt már kettős mérce uralkodik, és ha nem találják meg a közös nevezőt, az könnyedén a kapcsolat végét is jelentheti.
Ez azonban nem mindig volt így, hiszen egykor a „jóban, rosszban” és a „míg a halál el nem választ” komoly köteléknek számított, mely a kötelességtudatot is magában hordozta. Nyílván ezekben a korszakokban is voltak szépreményű hajadonok, akik a saját szabályaik szerint élték az életüket, de mint minden nemzedékben a rebelliseket, ekkor is kirekesztették. Félelmetes számomra, hogy az egyes érákban mennyire végletes elvek uralkodtak.
A nagyszüleink idejében, és az előttük felcseperedő generációk korszakában kimondatlanul is elfogadott volt a megcsalás intézménye, már ami a férfi nemet illeti. Hiszen egy asszony botlását közel sem fogadta akkora tolerancia, mint egy férjét. Mi változott meg napjainkra? A kapcsolati hierarchiákat tekintve semmi, csupán a megcsalás intézménye vált populárissá. Ma már a tény, hogy valaki félrelép, legyen szó nőről vagy férfiról, közel sem vált ki akkora megbotránkoztatást a társadalomból, mint egykoron egy titkos viszonyról lelebbentett fátyol. Foghatnánk a meglazult erkölcsökre, vagy a média befolyásoló erejére, azonban most sokkal inkább az indukció érdekelt.
Szerettem volna megtudni, hogy a szex hiánya mekkora mértékben befolyásolja az életünket, és egy párkapcsolat alakulását.
A „Cambridge-i egyetem professzorai” rengeteg kérdéses témakörre adtak már tudományos választ, így az elmúlt évek során arra is fény derülhetett, hogy az egészséges, fenntartható aktusok száma egy párkapcsolat esetében a heti egy alkalomban merül ki.
Én azonban az emberi kapcsolatokat többre értékelem puszta kémiánál és biológiánál. Persze érzelmi alapon nehéz lenne egy ősi ösztönt megmagyarázni. Talán ebben rejlik a szexhiány mibenléte is? Egyáltalán miért próbáljuk meg számokkal alátámasztani az intuícióinkat?
Ezeket a kérdéseket ismételgetve, belém hasított a felismerés, hogy egy fontos tényezőnek nem szenteltem kellő figyelmet.
Az esetek többségében azoknál a pároknál okozott problémát a testiség témaköre, ahol az elvárások nem voltak azonos szinten, és hiányzott a kapcsolatból a kompromisszumkészség.
Ezek együttese pedig két végkifejlethez vezethetnek: megcsalás vagy szakítás.
Tehát az egyetemleges megoldás a szexhiányra, a kommunikáció lenne? Ha nem vagyunk képesek leülni a párunkkal, és őszintén megbeszélni a szexuális igényeinket, az rengeteg konfliktushoz vezethet.
A ránk nehezedő teher, hogy egyedül próbálunk megküzdeni a szexhiányból fakadó frusztrációinkkal, komoly stresszforrássá avanzsálhat, mely a későbbiek során akár a hálószobai teljesítményben is jelentkezhet, mindkét véglet esetében. Azok, akik nem kívánják annyira a testiséget, gyakran aggodalmaskodhatnak azon, hogy nem elégítik ki megfelelően társuk igényeit, így nem képesek valóban élvezni az együttléteket, mert azok gyakran erőltetetté válnak számukra, egy teljesítendő feladattá. Az ellenkező végletnél nem ritka eset, hogy a nagyobb igényüket szégyellik párjuk előtt, így elfojtják nemi vágyaikat, vagy esetleg agresszívan kivetítik szükségleteiket a partnerükre. Ezek a szituációk pedig befolyásolhatják az élet más területeit is, hiszen a szenvedő alanyok ingerlékennyé, önbizalomhiányossá, dekoncentrálttá válhatnak.
Mivel rengeteg eshetőség lehetséges, így kollektív megoldás nincs, csupán egyetlen eszköz áll rendelkezésre, a már említett kommunikáció.
Ha ugyanis nem tudunk kompromisszumra jutni a partnerünkkel – legyen az alkalmi, vagy állandó – jobb, ha mielőbb tisztázzuk a helyzetet, és más megoldást keresünk. Azt azonban még fontos leszögezni, hogy a közös megegyezés nem egyenlő azzal, hogy fel kell adnod magad teljesen, vagy le kell mondanod az igényeidről!
A szexualitás komoly része az életünknek, azonban a közhiedelemmel ellentétben nem társadalmi, hanem perszonális szinten van jelentősége! Tehát kizárólag rajtunk múlik, hogy mekkora teret engedünk neki, kivel osztjuk meg, és milyen kompromisszumokra vagyunk képesek. Nincs olyan, hogy átlag vagy norma, csak és kizárólag egyesszám első személy létezik ebben a témában, ami ideális esetben változhat csak többesszám egyes személyre!