Amikor valakivel beszélünk vagy valakit hallgatunk, nemcsak a szavait figyeljük, hanem az egész embert. Ha összhang van a szavak és a testbeszéd között, akkor az illető hitelesnek tűnik zámunkra, ha nincs összhang, az ellenérzéseket kelt bennünk. A meggyőző beszéd egy fontos részterülete a kommunikációnak, politikusok, üzletemberek hónapokat töltenek el azzal, hogy megtanulják ennek alapjait.
Gyakran nem is vagyunk tudatában annak, miért is érezzük meggyőzőnek a beszélőt. Általában számos testi jel kíséri a másik emberrel folytatott beszélgetéseinket: izzadás, pupillamozgás, apró rezdülések és látványos mozdulatok.
VIDEO Év végi fejlődés horoszkóp: ez az, amit még idén kell megfejlődnöd
1/7 A gesztusaink a gondolataink kivetülései
Sokan szeretik kielemezni mások mozdulatait, kontrollálják a saját gesztikulációjukat, s messzemenő következtetéseket vonnak le bármilyen egyszerű emberi megnyilvánulásból. Nem szabadna elfelejteni, hogy minden önkéntelen reflexet az adott szituációban szabad csak értékelni. Mást jelent ugyanis, ha egy randevún érintjük meg az arcunk bizonyos területeit és mást, ha ugyanezt egy állásinterjún tesszük.
A testbeszédet bárhol elkezdhetjük értelmezni. Ha a nyitott, befogadó gesztusokat szeretnénk megismerni, akkor menjünk egy szórakozóhelyre. Ha a zárkózottság jeleit szeretnénk feltérképezni, akkor a legjobb lehetőség erre a tömegközlekedés vagy egy zsúfolt bevásárlóközpont liftje.
Aki a testbeszédet tökéletesen el akarja sajátítani, annak érdemes megfigyelni az 5-6 év körüli gyerekeket. Ők még rendkívül nyitottak, és náluk összhangban van az érzelem és a testbeszéd.
Figyeljük a kéz- és karmozdulatokat, testhelyzeteket, arcmimikát, szemkontaktust, légzést. Felnőtt korra a legtöbb mozdulat kontrollálttá válik, néha már túlságosan is, mert senki sem szereti, ha kiismerhetővé válik a környezete számára anélkül, hogy ez az ő választása lenne. Másrészt viszont maradnak olyan gesztusaink, melyek a személyiségünk részét képezik, s anélkül árulkodnak a gondolatainkról, hogy arról mi tudnánk az adott pillanatban.
Minden állásinterjú a bemutatkozással és a kézfogással indul. Ha nincs szerencsénk, akkor már a kézfogásunk jellegéből ítéletet hozhat felettünk az állásinterjún a HR-es, ha szerencsénk van, akkor ennél azért több esélyt is kapunk a bizonyításra. Egy biztos, sok minden eldőlhet az első formális érintés másodpercében, érdemes erre tudatosan is odafigyelni.
A laza, szinte alig érezhető és a csontropogtató kézfogás kerülendő az állásinterjún, a helyes mozdulat valahol a kettő között van és néhány másodpercig tart. Lényeges, hogy győződj meg róla, a kezed tiszta és száraz, s a mi kultúránkba ajánlatos levenni a kesztyűt is (kivéve a nőknek), mielőtt odanyújtjuk a kezünket. Inkább etiketthez tartozó szempont, de jó tudni, hogy mindig a nő nyújtja először a kezét, ha ezt nem teszi meg, akkor a férfinak tiszteletben kell tartania azt és elfogadni, hogy nem lesz kézfogás.
Egyik leggyakoribb tévhit a testbeszéddel kapcsolatban, hogy azt gondoljuk, a mosoly minden esetben a közeledés egyik eszköze, így érthető, ha sokan kényszeredetten használják. Kétféle mosoly létezik. Az egyik ösztönös, természetes, a másik megjátszott, mesterséges. Utóbbi ismertető jegye, hogy a száj körüli ráncokat nem egészítik ki a szem körüli ráncok.
Kutatások bizonyítják, hogy szinte csak a szexuális tartalmú beszélgetések azok, amelyek során ezt az erőltetett női mosolyt a férfiak pozitívnak könyvelik el. Tudat alatt ugyanis legtöbbször az ilyen mosolyt a fenyegetettség érzésével kötjük össze.
Az állatvilágban a fogak és az íny mutogatása egyértelműen a megfélemlítés eszköze, gondoljunk csak a kutyákra vagy a majmokra. Kényszeredetten mosolyogni egy állásinterjún inkább hátrányos helyzetbe hozza a pályázót.
A keresztbe tett lábakkal kapcsolatban él az a tévhit, hogy mivel nőies, ezért preferálandó póz egy állásinterjún a hölgyek számára. Ám, ha két nő egymás mellé ül, és egyikük keresztbe teszi a lábait, a másik pedig mindkét talpát a földön pihenteti egymás mellet, akkor az utóbbival kapcsolatban lesz az az érzésünk, hogy magabiztosabb, felkészültebb, inkább készen áll a kihívásokra, mint az előbbi. Ezek pedig a legfontosabb tulajdonságok, melyeket az álláshirdető elvár.
Érdekes megfigyelni azt is, hogy ha az egy teremben helyet foglaló, az interjúra várakozó hölgyek szóba elegyednek egymással, akkor az a jelölt, amelyik a beszélgetés során valami miatt kevesebbnek, esélytelenebbnek véli magát a másiknál, szinte azonnal átteszi egyik lábát a másikon. Kivétel, hamindkét nő keresztbe teszi a lábait, mert az egyenrangúság, sőt az egymásra hangolódás jeleként fogható fel. Így tehát, ha az kérdezőnek keresztbe van téve a lába, akkor a pályázó is megteheti ugyanezt, ellenkező esetben inkább maradjanak a lábak egymás mellett.
Köztudott, hogy az orrunk és a szánk gyakori érintgetése, az egyik jellegzetes hazugságjelző mozdulatunk. Ilyenkor kényszeresen takargatni próbáljuk azt a testrészünket, amelyik a kamuzást végzi. Szakemberek ezt a mozdulatot szájőrzési gesztusnak nevezik. Ezek önkéntelenek, csak akkor vesszük észre, ha már túl vagyunk rajta. Egy állásinterjún megkerülhetetlen téma, hogy milyen munkaerőnek tartjuk magunkat. Ha belekezdünk a pozitív tulajdonságaink felsorolásába, de eközben vakargatjuk az orrunkat, ambivalens érzéseket keltünk a hallgatóságban.
A fülükkel hallják ugyan, hogy mi milyen jók vagyunk a csapatmunkában, nem félünk a túlórától, innovatívak vagyunk és terhelhetők, de a metakommunikációs gesztusaink arról árulkodnak, hogy ezek csak üres szavak, egy előre begyakorolt, megtévesztésre épülő monológ részletei. A leggyakoribb hazugsággesztusok: szemhéj dörzsölése, nyakvakarás a fülcimpa alatt, orr megérintése, száj eltakarása, fülcsavargatás. Fontos, hogy ezek a gesztusok nem minden szituációban jelentik ugyanezt. Egy randevún például az arc vagy az ajkak végig simítása a szexuális vágy jele.
A felvételi elbeszélgetéseknél sokat nyom a latba, hogy milyen a pályázó testtartása. Az első percekben természetesen mindenki igyekszik egyenesen ülni, de az erre való koncentráció úgyis hamar lecsökken, s az interjú második felében már egy ösztönös pózt veszünk fel.
A túlzott határozottság jele a magasra tartott áll, a hátrahúzott váll és a kissé felemelt szemöldök.
Ez még abban az esetben sem imponáló, ha vezető beosztásra pályázik az illető. A másik véglet a vállak közé behúzott nyak, a leszegett fej, az alázatos félénk pillantás és a folyamatos, eltúlzott bólogatás. Egy gátlásos jelölt nehezen nyerheti el egy felvételiztető bizalmát.
Minden állásinterjú előtt normális, ha szorong az ember egy kicsit, hiszen nem tudja, mi vár rá, szeretne megfelelni, szeretne jó benyomást kelteni, de eközben tudja, hogy versenyhelyzetben van és nincs sok ideje a bizonyításra.
Ezt a stresszt leküzdheti, ha pozitív megerősítéseket mond magában vagy elképzeli, hogyan fog történni a beszélgetést és a számára ideális végkifejletet vízionál. Aki nagyon izgulós és még nincs gyakorlata az állásinterjúk világában, annak érdemes a világhálón megnézni néhány olyan felvételi beszélgetést, melyek számára ismeretlen nyelven zajlanak és eközben megpróbálhatja elemezni a felvételiző testbeszédét.
Mások hibájából okulva ugyanis elkerülhető, hogy belefussunk egy számunkra kedvezőtlen szituációba.
