A nők agya lassabban öregszik a férfiakénál egy új kutatás szerint

Szőke Angéla
Írta: ,

Manu Goyal, az egyetem vezető neurológusa így fogalmazott:

„A nők agya fiatalabb állapotban kezdi a felnőttkort, és ezt az előnyt fenntartva nyernek pár évet a férfiakkal szemben. Valójában a nők agya nem lassabban öregszik, hanem végig fiatalabb, mint a férfiaké.”

Azt már korábbi vizsgálatok is bizonyították, hogy az idősebb nők jobb memóriával és erősebb érvelő-, illetve problémamegoldó képességekkel rendelkeznek, mint a velük egyidős férfiak, tehát kijelenthetjük, hogy a hölgyek kicsivel ellenállóbbak az agy elöregedésével szemben, mint az erősebbik nem. Goyal professzor szerint ez abban is megnyilvánul, hogy a nők koruk előrehaladtával is könnyebben tanulnak és kreatívabbak a férfiaknál. Hogy ez azért van, mert a nők tovább is élnek – átlagosan éppen 3-4 évvel –, még kérdéses, mindenesetre ez is lehet egy magyarázat a jelenségre.

A menopauza viszont veszélyeztetheti is a hölgyeket ezen a téren, hiszen annak következtében a női agy metabolizmusa drasztikusan csökken, és ezáltal olyan betegségekre lehetnek hajlamosak, mint az Alzheimer-kór, amire egyelőre még nincs ellenszer, de megfelelő diéta és mozgás következtében megelőzhető, sőt, tünetei is csökkenthetőek. Ennek ellenére természetesen nem kell kétségbe esned, ha olykor elfelejted egy munkatársad nevét, vagy hogy hova tetted a kocsikulcsot.

Kép forrása: canva.com

Fókuszban

10 pontos teendő lista, amit minden szülőnek át kell futnia sulikezdés előtt

A márkás, jó minőségű sportszerekért és sportruházatért irány az Intersport!

Innen tudhatod, hogy jó sportcipőt vásároltál a gyereknek

A jó sportszereken és sportruházaton több múlik, mint gondolnád!