Mikor ér véget ez a rémálom és tér vissza a normális életünk?

Balogh Orsi
Írta: ,

A világ megállt. Azok a helyek, amelyeken valaha mindennaposnak számított a nyüzsgés, most rémisztően üresek. Az életünk hirtelen korlátok közé szorult, be kellett zárkóznunk, gyerekeink nem járhatnak iskolába és nem utazhatunk, nem tarthatunk összejöveteleket. Megértjük és elfogadtuk, mert most ezt kell tenni, de jó lenne látni kis fényt az alagút végén. Vajon meddig lesz ez így?

Manapság mindenkit egyetlen kérdés foglalkoztat: mikor ér véget a járvány és mikor folytathatjuk az életünket? A karantén-életmód nem tartható fenn túl sokáig, mert borzasztó károkat okozna társadalmi és gazdasági szinten is. Az országoknak újra be kellene indítaniuk a gazdaság gépezetét, ellenkező esetben drasztikusan csökkenne az életszínvonal. 

Az azonban már biztos, hogy a koronavírus nem fog egyik hétről a másikra eltűnni, és ha lazulnak a korlátozások, szárnyra kaphatnak a megbetegedések. Nemrég még az is vita kérdése volt, melyik eset lenne a jobb: a korlátozások lazítása vagy még nagyobb szigorítása, esetleg a teljes kijárási tilalom bevezetése. Erről végül minden ország döntést hozott, ahogyan hamarosan a mi kormányunk is fog. De mégis, reménykedhetünk abban, hogy hamarosan jobb lesz a helyzet?

22ImagesStudio/depositphotos.com

Évekbe is telhet, mire visszakapjuk a régi életünket

Ez bizony sokaknak fog fájni, de ez az igazság. Boris Johnson miniszterelnök kijelentette, hogy úgy véli, az Egyesült Királyság 12 héten belül áttörést ér el és úgy fogalmazott: „kiadjuk az útját ennek a vírusnak”.

De még ha az esetek száma csökkenni is fog a következő három hónapban, akkor is messze vagyunk a végétől. Hosszú időt vehet igénybe, mire lecseng az egész járvány mindenütt, és ez akár évekbe is telhet!

Ezt erősítette meg korábban Hans Kluge is, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója online sajtókonferenciáján, hogy az embereknek fel kell készülniük a járvány nyomán létrejövő „új valóságra”, méghozzá hosszú időre.

Mire lenne szükség az újrakezdéshez?

Az egyik, ami magától értetődik, az az oltás. De az ideális az lenne, ha a fertőzések következtében több embernél is kialakulna az immunitás. Ugyanakkor szükség lehet arra is, hogy megváltoztassuk a társadalmunkat és a szokásainkat. Ezek mind-mind csökkentenék a vírus terjedésének képességét.

Kellene egy vakcina, de az minimum 12-18 hónap

A vakcina immunitást adhatna, így elkerülhetnénk a megbetegedést. Ha sikerülne beoltani a népesség kb. 60% -át, a vírus nem okozhatna járványt. Szerencsére már van is mit tesztelni, hiszen az Egyesült Államokban megkezdték az embereken történő kísérletezést. 

A vakcinák kutatása példátlan sebességgel zajlik, de nincs garancia arra, hogy sikeres lesz. Tehát ahhoz, hogy az oltás 12-18 hónap elkészüljön, mindennek zavartalanul kellene működnie. Minket ez annyiban érint, hogy most különösen fontos a türelem gyakorlása, már csak azért is, mert a legoptimistább becslések szerint is 2021-re készül el az oltóanyag.

dusanpetkovic/depositphotos.com

Létrejöhet a természetes immunitás is - két év elteltével

Az Egyesült Királyság rövid távú stratégiája egyelőre az, hogy a lehető legnagyobb mértékben csökkenti a megbetegedéseket, nemcsak a halálozást és a fertőzést kerülve el így, hanem azt, hogy túlságosan leterheljék az egészségügyet. Az Egyesült Királyság vezető tudományos tanácsadója, Sir Patrick Vallance azt mondta:

„Erre nem lehet abszolút ütemtervvel készülni”. 

Viszont természetes immunitás is létrejöhet, mivel egyre több ember fertőzött. Gyógyszer hiányában, ha az emberek 60-70 százaléka túlesne a fertőzésen, véget érne a járvány. Ez persze még jól is hangozhatna, csak ez esetben is felmerül egy másik kérdés, méghozzá az, meddig maradna fenn ez az immunitás. Más koronavírusok, amelyek közönséges tüneteket okoznak, nagyon gyenge immunválaszhoz vezetnek, és az emberek életük során többször is elkaphatják őket. 

Meg kellene változtatni a társadalmi szokásainkat

A harmadik lehetőség, a már említett változtatás a társadalmi szokásainkban. Ez magába foglalhatja a végrehajtott intézkedések egy részének fenntartását. Vagy a betegek szigorú tesztelésének és elszigeteltségének bevezetését annak érdekében, hogy megpróbálják megakadályozni a további fertőzést. 

Ellenben az olyan gyógyszerek kifejlesztése, amelyek sikeresen kezelik vagy legalábbis csökkentik a Covid-19 tüneteit, mindhárom lehetséges stratégiát segítheti. Támogathatná a kórházi betegek kezelését, hogy a betegség kevésbé legyen halálos kimenetelű és csökkenjen a kórházi kezelésre nehezedő nyomás. 

A BBC megkérdezte az Egyesült Királyság fő orvosi tanácsadóját, prof. Chris Whitty-t, hogy mi a kilépési stratégiája a jelenlegi helyzetből. Azt felelte:

„Hosszú távon egyértelműen egy oltás lenne az egyik módja, és mindannyian reméljük, hogy ez a lehető leggyorsabban megtörténik.” 

Világszerte, tudóscsapatok sokasága dolgozik azon, hogy mielőbb megtalálják a hatékony vakcinát.

Fókuszban

Így tanítsd meg a gyerekednek, mi a jó és a rossz érintés

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba

Tiszta lakás, ragyogó jókedv

Egy mobil, amivel bátran villoghatsz, de nem kerül egy vagyonba