Egy kutatás szerint meglepő mellékhatása is van az endometriózisnak

Nagy Niki
Írta: ,

Egy brit kutatás szerint az endometriózisban szenvedők fele gondolkozott már azon, hogy öngyilkos lesz – innen is látszik, mennyire megterhelő lelkileg ez a betegség, amiről még mindig nagyon keveset beszélünk. Az ezzel élők nagy része úgy érzi, hogy munkahelyi és magánéletére is rányomja a bélyegét a betegség, és nehezen birkózik meg a tüneteivel és a következményeivel. A BBC kutatása nyomán a brit endometriózissal foglalkozó egypárti parlamenti csoport elkötelezte magát a probléma komolyabb kivizsgálására.

Az endometriózis még mindig egy olyan betegség, amiről nagyon keveset tudunk, és még kevesebbszer van róla szó. Néhány évvel ezelőtt a legtöbb nő azt sem tudta, hogy ilyen betegség létezik, de most, az egyre szaporodó kampányoknak hála, egyre nagyobb figyelem is vetül a problémára.

Egy friss kutatás szerint komoly lelki következményei is vannak a betegségnek, ami mellett nem érdemes elmenni szó nélkül.

Endometriózisról akkor beszélünk, ha a méh belső nyálkahártyája (endometrium) a méh üregén kívül is megjelenik, s mivel ugyanúgy követi a hormonálisan vezérelt menstruációs ciklus változásait, a különböző területeken felgyülemlő véres váladék változatos panaszokat okoz – írja a Budai Egészségközpont (forrás).

sciencepics/depositphotos.com

A betegség általában rendszertelen ciklussal és erős fájdalommal jár, és következménye lehet akár a terméketlenség is. Az endometriózis a termékeny korban levő nők 5-15 százalékának esetében fordul elő. Terméketlenség esetén 20-30 százalékban, fájdalmas menstruációs görcsök esetén 40-60 százalékban ez a probléma áll a háttérben.

A BBC most 13500 nő körében végzett felmérést arról, milyen hatással van az endometriózis a mindennapi életükre. A kutatásból kiderült, hogy a nők legtöbbje jelentette, hogy a betegség okozott már problémát a karrierükben, az oktatásban, a magánéletükben és a szexuális életükben.

Ami még megdöbbentőbb, 50 százalékuk gondolt már arra, hogy véget vet az életének a betegség mellékhatásai és következményei miatt. Sokan a fájdalomcsillapító gyógyszerek miatt bírják a fájdalmas görcsöket, egyébként szenvednének.

Ez a kutatás brit szakértőket is megdöbbentette, főleg azért, mert eddig nem igazán volt közbeszéd tárgya ez a betegség, sem a mellékhatásai. Ennek azonban sürgősen változnia kell, erre utal az is, hogy a brit endometriózissal foglalkozó egypárti parlamenti csoport elkötelezte magát a probléma komolyabb kivizsgálására. A betegség diagnosztizálása világszerte nagyon hosszú időt vesz igénybe, a legtöbb orvos még mindig nem rakja össze, hogy ezek a tünetek akár az endometriózisra is utalhatnak – nemcsak itthon, de Nagy-Britanniában is ez a helyzet. 

leszekglasner/depositphotos.com

Az endometriózis oka ráadásul ismeretlen, bár kialakulására többféle elmélet létezik. Ezek közül az egyik legelterjedtebb a „retrográd menstruáció” elmélet, mely szerint a menzesz alatt a véres váladék nem csupán a külvilág felé távozik, hanem a petevezetőkön át a szabad hasüreg felé is, ezzel pedig a sejtek megtapadnak és osztódnak olyan helyeken is, ahol egyébként nem szabadna nekik.

Előfordulhat még a sejtek szóródása vér- és nyirokerek útján, így távolabb eső szerveken (agy, tüdő) is kialakulhat az elváltozás. Ritkán, külső behatásokra, például hormonkezelésre, a normál sejtek is átalakulhatnak endometriális sejtekké, létrehozva így a betegséget.