Egy kutatás szerint a férfiak azért kívánják egyre kevésbé a szexet, mert félnek a visszautasítástól

Szőke Angéla
Írta: ,

Az egyik fiú barátom az egyetemen összejött a suli legszebb lányával. A baráti társaság – velem az élen – nem győzött gratulálni neki, ő pedig csak egy rövid morgással válaszolt. Nem értettük, mi baja, tényleg örültünk a „sikerének”, hiszen újdonsült barátnője nemcsak szép volt, hanem okos és kedves is, mindannyian hamar megszerettük.

Egy esti borozás után egyszer kettesben maradtam a lánnyal, aki félve bevallotta, hogy a szex terén nem igazán vannak rendben a dolgok, mert Tomi – nevezzük így a haveromat – alig kezdeményez és ritkán vannak együtt „úgy”. Alig hittem a füleimnek, hiszen Tomi hatalmas „nők bálványa” hírében állt és az addigi barátnők nemhogy nem panaszkodtak, hanem – fogalmazzunk úgy, hogy – elismeréssel nyilatkoztak a teljesítményéről.

Másnap, amikor már szinte mindenki hazament az ottalvós buliból, takarítás közben finoman elkezdtem puhatolózni Tominál, aki legnagyobb megdöbbenésemre azt mondta, hogy nem mer igazán nyitni Anna felé semmilyen téren, mert úgy érzi, hogy a lány „túl jó hozzá”.

Mert ilyen szép és okos barátnője még sosem volt. Nem értettem ezt, sosem hallottam még Tomit így nyilatkozni egy lányról, hiszen addig falta a nőket, Annát pedig egyenesen bálványozta és pont ezzel szúrta el az egészet. Nem bocsátkoztam részletekbe, de közöltem vele, hogy Anna is nagyon szereti őt és végül évekig együtt voltak. Nemrég pedig – a neten szörfölve – szembejött a válasz Tomi furcsa viselkedésére.

Kép forrása: pexels.com

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy nem mertük igazán szabadjára engedni érzéseinket egy fiú iránt, mert féltük beleélni magunkat a dologba. Hiába, ha az ember lánya egyszer – vagy többször – már megégette magát, akkor legközelebb igyekszik óvatosabban eljárni. Természetesen nincsenek ezzel másképp a férfiak sem, de náluk ez a félelem más téren is megmutatkozik.

Ugyan az teljesen normális, hogy egy pár szexuális élete hullámzó, azonban egy kutatás szerint van egy jelentős ok, ami miatt a férfiak kevesebb vágyat éreznek az összebújásra, akár még a kapcsolat első, rózsaszín hónapjaiban is. Ez pedig nem más, mint a „ragaszkodási szorongás”, ami azt jelenti, hogy a férfi fél közelebb kerülni partneréhez érzelmileg.

 Azért félnek túl sokat invesztálni a kapcsolatba, mert attól tartanak, a partnerük visszautasítja őket, vagy úgy dönt, mégsem szeretne velük lenni.

Az összetartozástól való félelem eredete az, hogy elkerüljük, hogy megbántsanak minket, ami egy természetes igyekezet, de káros is lehet, ha nem kezeljük helyén. Köztudott, hogy idővel a szexuális vonzódás csökken a partnerek között, de ez más.

Fókuszban

5+1 dolog, amit minden nőnek tudnia kell a bankkártyákról

Milyen magnéziumsót érdemes választani? Nem mindegy!

Készpénzes vagy? 5 ok, amiért ezentúl kártyával kellene fizetned

Egy hétig csak bankkártyával fizettem! Ezekre a felismerésekre jutottam

5 hatalmas tévhit a bankkártyákkal kapcsolatban – Te is bedőltél ezeknek?

Minden, amit az enyhe hibrid technológiáról érdemes tudni - enyhén szólva menő

Zöld rendszám és hibrid autó? Amit a zöld rendszámról tudni kell

Miért segíthet a magnézium a stresszes időszakokban?