Még egy ok, hogy délután ledőlj egy kicsit

Nagy Niki
Írta: ,

A magyar munkakultúra nem igazán támogatja a mindennapos sziesztát, pedig rengeteg kutatás készült már arra, hogy mennyire jót tesz a szervezetnek az, ha rendszeresen alszunk egyet ebéd után. Sőt, vannak olyan típusú emberek is, akik a késői fennmaradás vagy a korán kelés helyett inkább a délutáni sziesztától lesznek kipihentebbek.

Egy friss kutatás szerint ez egyáltalán nem is baj – sőt, nagyon is egészséges.

A déli országok azért tudhatnak valamit – nem hiába élnek a mediterrán területeken olyan sokáig az emberek, a napfény, a tenger és az egészséges táplálkozás mellett valószínűleg az életstílusuk is hozzájárul ahhoz, hogy egészségesebbek legyenek, mint mi, északabbra élők. Többek között a szieszta is sokat segíthet a helyzetükön, főleg, ha tudjuk, hogy egy friss tanulmány milyen eredményre jutott: a rendszeres délutáni alvás a szívednek is nagyon jót tesz, és csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét.

A Heart tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a rendszeres sziesztával csökkentheted az esélyét annak, hogy szívbetegséged legyen, ami pedig az egyik vezető halálok a fejlett országokban.

A kutatás során szakértők a svájci Lausanne városából 3500 kísérleti alany szívének egészségét és alvási szokásait vetették össze. A résztvevők a kutatás idején 35 és 75 év közöttiek voltak. A szakértők aztán öt éven keresztül megfigyelték ugyanígy a résztvevők szívének egészségét és azt, hogy mennyit aludtak, és szundítottak-e napközben.

Kiderült, hogy azok, akik legalább heti egyszer-kétszer lefeküdtek ebéd után szundítani (vagy valamikor a délután folyamán), sokkal egészségesebb szívvel rendelkeztek: ez a szokásuk ugyanis lefelezte az esélyét annak, hogy szívbetegségük legyen.

A pozitív hatások a szívrohamot, a sztrókot, valamint a szívelégtelenséget is érintették.

Azok se örüljenek annyira, akik minden nap lustálkodnak: a heti 3-7-szer sziesztázóknál már nem érvényesült ez a hatás, sőt, még fáradtabbnak érezték magukat, mint azok, akik egyáltalán nem aludtak délután. Bár a gyakori pihenés nem emelte meg a szívbetegségek kockázatát, nem is csökkentette őket annyira, mint a heti néhányszori alvás.

A kutatók azt is érdekesnek találták, hogy a pihenés időtartama egyáltalán nem befolyásolta a kutatás eredményeit: volt, aki csak öt percre dőlt le, és volt, aki négy-öt órát aludt, a pozitív hatások mindenkinél előjöttek. A kutatás szerint tehát nem az időintervallum, sokkal inkább a gyakoriság számít.

Kép forrása: CITAlliance/Depositphotos.com

Fókuszban

5+1 dolog, amit minden nőnek tudnia kell a bankkártyákról

Milyen magnéziumsót érdemes választani? Nem mindegy!

Készpénzes vagy? 5 ok, amiért ezentúl kártyával kellene fizetned

Egy hétig csak bankkártyával fizettem! Ezekre a felismerésekre jutottam

5 hatalmas tévhit a bankkártyákkal kapcsolatban – Te is bedőltél ezeknek?

Minden, amit az enyhe hibrid technológiáról érdemes tudni - enyhén szólva menő

Zöld rendszám és hibrid autó? Amit a zöld rendszámról tudni kell

Miért segíthet a magnézium a stresszes időszakokban?