Csökken a lakásépítési kedv, drasztikus visszaesés vidéken, kérdések a rozsdaövezetekben

Szendrey Adrienn
Írta: ,
Csökken a lakásépítési kedv, drasztikus visszaesés vidéken, kérdések a rozsdaövezetekben

Kép forrása: C Dustin/unsplash.com

Jelentősen csökkent a társasházépítési kedv az idén - derül ki az ingatlan.com legfrissebb összefoglalójából, amely egyúttal ismerteti a budapesti és vidéki új lakások árait.

Az év első három hónapjában Budapesten 3217 olyan lakásra adtak ki engedélyt a hatóságok, amelyek háromnál több lakással rendelkező társasházban lesznek. Ez 5 százalékos csökkenést jelent éves összevetésben. 2018 első negyedévéhez viszonyítva pedig 15 százalékos visszaesésnek felel meg.

Drasztikus visszaesés a vidéki nagyvárosokban

Sokkal jelentősebb hanyatlás látható vidéken, a megyei jogú városokban: mindössze 417 társasházi lakás kapott zöld utat, ami 64 százalékos csökkenést jelent 2019 azonos időszakához képest. A két évvel korábbi szinttől pedig 71 százalékkal marad el.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta, hogy a csökkenés elsősorban a kedvezményes lakásépítési áfa tavalyi kivezetésével magyarázható, de szerepet játszik benne a járvány hatása is, márciusban ugyanis jelentősen csökkent a lakásépítési kedv.

„Sőt, az előzetes hivatalos adatok szerint az áprilisban kiadott családi, iker- és társasházakban lévő lakásokra szóló engedélyek 193 ezer négyzetméter lakóterület megépítéséről szólnak, ami 28 százalékos visszaesést jelent tavaly áprilishoz képest.”

Az ingatlan.com szakértője hozzátette: az év első négy hónapjában országszerte alig több mint 700 ezer négyzetméternyi lakóépület kapott engedélyt, ez pedig 50 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.

A vidéki rozsdaövezet lehet a nagyvárosok esélye

Balogh László szerint bár még nem lehet tudni, hogy pontosan hol jelölnek ki majd olyan rozsdaövezeteket, amelyeken kedvezményes lakásépítési áfával értékesíthető társasház lakások épülhetnek, de az intézkedéssel a megyei jogú városok is esélyt kaphatnak a drasztikusan csökkenő lakásépítési kedv élénkítésére.

Az ingatlan.com elemzése szerint május utolsó napjaiban a budapesti új lakások és házak átlagos négyzetméterára 856 ezer forint volt, ami lényegében megegyezik a járvány előtti, februári 850 ezer forintos árszinttel, de tavaly májushoz képest ugyanakkor azért még 11 százalékkal magasabb összeget jelent. Bár a 10 százaléknál nagyobb éves drágulás tempósnak tűnhet, a korábbi évek 20-25 százalékos áremelkedéséhez képest lassuló növekedést mutat. Egy-egy tipikus fővárosi új lakás vagy ház átlagára május végén 60,1 millió forint volt, egy évvel ezelőtt pedig 4,4 millió forinttal kevesebbért kínálták azokat.

A megyeszékhelyeken 23 százalékos volt az éves drágulás átlagos üteme, de a koronavírus előtti időszakhoz képest stagnáltak az árak. Debrecenben például 611 ezer forintos négyzetméteráron hirdették ezeket a lakóingatlanokat, ami tavaly május végéhez képest több mint 20 százalékos áremelkedésnek felel meg. Győrben a 489 ezer forintos átlagár megfelel a februárinak, de éves szinten ez is 20 százalékos többletet jelent. A legdrágább újlakás-kínálattal rendelkező megyeszékhely Kecskemét lett, ahol 617 ezer forintot kell fizetni egy négyzetméterért. Az ingatlan.com adatai alapján ez 9 százalékos áremelkedésnek felel meg éves összevetésben.

Az ingatlan.com Magyarország piacvezető ingatlanhirdetési portálja. Küldetése a teljes körű, hatékony és etikus ingatlanpiac megteremtése. Évente több mint 100 ezer magánszemély és több mint 8500 ingatlanközvetítő hirdet az ingatlan.com-on. A weboldal havonta több mint 2,5 millió látogatóval rendelkezik, és itt található a legtöbb ingatlanhirdetés. Az ingatlan.com 1998-ban indult, és azóta a szektor független és hiteles szereplője: ingatlanhirdetésen kívül más tevékenységet nem végez, és egyéb ingatlanpiaci érdekeltséggel nem rendelkezik. A weboldalt üzemeltető ingatlan.com Zrt. 100%-os magyar tulajdonban áll. A cégcsoporthoz tartoznak a kereskedelmi ingatlanpiac vezető hirdetési portáljai: az iroda.hu, a retail.hu és a raktar.hu, valamint a money.hu is, ahol számos bank kínálatát lehet összehasonlítani egy helyen. További információ: info.ingatlan.com

Legolvasottabb cikkek

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Fókuszban

Lehetünk anyagilag biztonságban, ha baj van - Megtakarítás nélkül is!

Harmónia kívül-belül - Tökéletes páros a Lenortól

Túl nagy a mobilos választék? Szűkítsd le a kört a Huawei P40 családra!