Heti horoszkóp

Heti horoszkóp: bíznod kell magadban – 2020.10.05-10.11.

Válassz egy csillagjegyet és mindent megtudsz róla!
KOS BIKA IKREK RÁK
OROSZLÁN SZŰZ MÉRLEG SKORPIÓ
NYILAS BAK VÍZÖNTŐ HALAK

Kos heti horoszkóp

Igyekszel minél több mindent belezsúfolni ebbe a hétbe, de az időd és az energiaforrásaid is végesek. Lehet, hogy lesz olyan, amiről le kell majd mondanod, és ez nehezebb lesz, mint minden mást időben és jól elvégezni.

Szerelem: Lehet, hogy most arra van szükségetek, hogy kicsit eltávolodjatok egymástól, de az új perspektíva csak arra kell, hogy újra megtaláljátok az egymáshoz vezető utat. Ne aggódj, és ne sürgess semmit.

Karrier: Mindig jelen kell lenned és kézben kell tartanod az ügyeket, ha nem akarsz kicsúszni a határidőkből. Ez a munkahét komoly koncentrációt kíván meg.

Bika heti horoszkóp

A terveidet az utolsó pillanatban keresztülhúzhatja valami, és ezt a legkisebb mértékben sem tartod elfogadhatónak. Hiába is próbálod menteni a helyzetet, sok számításod kudarcba fullad, és ezért valakinek felelnie kell.

Szerelem: Sötét fellegek gyülekeznek, és érzed is, hogy valami nincs teljesen rendben. Egyelőre azonban még ne temesd a dolgokat, semmi sem menthetetlen.

Karrier: Valakivel szemben állhatnak most az érdekeid, és a vitából az kerülhet ki győztesen, akinek jobbak a kapcsolatai. Vess be minden tisztességes eszközt.

Ikrek heti horoszkóp

Igyekszel elfoglalni magadat, addig sem kell azokra a területekre figyelned, ahol valami nincsen rendjén. A problémákat azonban nem kerülgetheted a végtelenségig, ha nem veszel róluk tudomást, idővel akkor is a fejedre omlanak majd.

Szerelem: Bár van miért aggódnod, a szerelmi életed területén legalább minden zavartalan. Vigyázz, hogy ne hozz be a kapcsolatodba is a különféle problémáidat.

Karrier: Elég nagy rajtad a nyomás, és egy ilyen helyzetben nem biztos, hogy a legjobb döntéseket hozod meg. Próbálj higgadt maradni akkor, amikor a legnagyobb a feszültség.

Rák heti horoszkóp

Nagy változások küszöbén állsz, és bár sok dolog még nem teljesen tiszta a számodra, de mégis úgy döntesz, hogy belevágsz a kalandba, és bízol abban, hogy bármi jön is, képes leszel megbirkózni vele. Biztos, hogy értékes tapasztalatokkal gazdagodsz.

Szerelem: A változás a szerelmi életedre is pezsdítő hatással lesz, lehet, hogy olyan fordulatok állnak be, amelyekre nem is gondoltál volna, de mindez a jó irányba tereli a dolgokat.

Karrier: Válogathatsz a jobbnál jobb ajánlatok között, és ezt szinte el sem akarod hinni, de megdolgoztál mindezért, így nincs okod kételkedni magadban.

Oroszlán heti horoszkóp

Nem mindig jó döntés egy már bevált módszert követni, mert ami talán az egyik helyzetben működött, az csúfos csődöt mond a másikban. Arról nem is beszélve, hogy ha mindig csak azt teszed, amit eddig is tettél, azt fogod kapni, amid már most is megvan.

Szerelem: Nehéz döntéseket kell meghoznod a héten, de tudod, hogy most az eszedre kell hallgatnod. Hosszú távon így lesz jobb mindenkinek.

Karrier: A munkád most áldozatokat kívánhat meg az életed más területeiről, de cserébe ígéretes lehetőségekkel kecsegtet. Rajtad áll, hogy melyik utat választod.

Szűz heti horoszkóp

Nehéz higgadtnak maradnod és úrrá lenned az érzelmeiden, amikor olyan sok minden forog egyszerre a fejedben. Próbálj egyszerre csak egy problémával foglalkozni, akkor rendszerezettebbek lesznek a döntéseid.

Szerelem: Egy apróságon csúszhat most el a harmónia, amiért olyan sokat dolgoztatok. Ne hagyd, hogy a dolgok elromoljanak, egy kis türelemmel sok minden megoldható.

Karrier: Talán nem is veszed észre, milyen sokaknak segítesz a munkáddal, pedig sokan függnek tőled. Vannak, akik nap, mint nap számítanak a segítségedre.

A horoszkóp a következő oldalon folytatódik. Lapozz! >>

Válassz egy csillagjegyet és mindent megtudsz róla!
KOS BIKA IKREK RÁK
OROSZLÁN SZŰZ MÉRLEG SKORPIÓ
NYILAS BAK VÍZÖNTŐ HALAK
Válassz egy csillagjegyet és mindent megtudsz róla!
KOS BIKA IKREK RÁK
OROSZLÁN SZŰZ MÉRLEG SKORPIÓ
NYILAS BAK VÍZÖNTŐ HALAK

Mérleg heti horoszkóp

Nem alakul minden az elképzeléseidnek megfelelően, és ez az önbizalmadra lesz a legrosszabb hatással. Pedig, ha a hitedet elveszíted, a dolgok csak még rosszabbra fognak fordulni. Bízz önmagadban, és reménykedj a kedvező fordulatban.

Szerelem: Meginoghat a bizalom a kapcsolatotokban, és ez alapjaiban rengetheti meg a jövőbeli elképzeléseidet. Lehet, hogy a héten át kell értékelned néhány dolgot.

Karrier: Miközben az érzelmi életedben talán válság áll fent, a munkahelyeden legalább jól teljesítesz, és ez segíthet abban, hogy az többi területen is visszaszerezd a bizalmadat.

Skorpió heti horoszkóp

Szeretnéd végre lezárni a múltat, de amíg egy elvarratlan szál felől nem rendelkezel, addig esélyed sincs arra, hogy a küszöbödön kívül tudd a dolgokat. Bármilyen kellemetlen is a dolog, kezelned kell a problémát.

Szerelem: Álmatag ábrándozásba merülhetsz, miközben a valóságban is akadna látnivaló. Ahelyett, hogy a jövőn merengsz, nyisd ki a szemedet, és vedd észre, hogy a jelenben is akadnának boldog pillanatok.

Karrier: Lépésről lépésre haladtál eddig, de most esélyt kapsz arra, hogy nagyot ugorj.

Nyilas heti horoszkóp

Egy utolsó nagy levegőt kell most venned, mielőtt a vízbe merülsz, hogy a lélegzetedet visszatartva, a felszín alól hozz fel valami nagyon értékeset. Az út sötét, hideg és rémisztő lehet, de ha felfelé a napfényt követed, nem tévedhetsz el.

Szerelem: Egy kapcsolatban csak akkor érezheted igazán jól magadat, ha te is mindent megteszel a saját boldogulásodért. Mástól ezt nem várhatod el.

Karrier: Forradalmi ötleted támadhat, de nem biztos, hogy mindenki meglátja benne a zsenialitást. Csak akkor érhetsz el eredményeket, ha legalább te hiszel az elképzeléseidben.

Bak heti horoszkóp

Valakit óvatosságra intesz, de ő a maga feje után megy, és nem akarja meghallani a szavadat. Nem mindenki hoz egyforma döntéseket vagy éli egyformán az életét, amíg ők nem kényszerítik rád az akaratodat, addig neked sem kell ezt tenned.

Szerelem: Békés, lassú mederben haladnak a dolgok, a héten semmi nem bolygatja fel a szerelmi életedet, de most vágyod is ezt a nyugalmat. Jól esik elmerülni a mindennapokban.

Karrier: Nem szereted, ha valaki választásokra kényszerít, inkább döntenél a magad tempójában. Most viszont nem biztos, hogy lesz időd a hosszas mérlegelésre.

Vízöntő heti horoszkóp

Légy óvatos, mibe fektetsz energiát a héten, mert hamis barátok sokasága vehet körül. Lehet, hogy valami, amiért olyan sok mindent megteszel, hiú reményekkel kecsegtet, és nem ad majd annyit vissza, mint amennyit belefektettél.

Szerelem: A héten rájöhetsz, hogy valami, amire mindig is vágytál, végig melletted volt, és még éppen időben cselekedhetsz, mielőtt elveszítenéd. Ne vesztegesd az idődet, mert később megbánhatod!

Karrier: Valaki folyton megpróbálja letörni az önbizalmadat, de neked nem szabad hinned neki. Csináld tovább, amit eddig is csináltál, és az idő téged igazol majd.

Halak heti horoszkóp

Olyan helyzetbe kerülhetsz, ahol az ellenkezőjét kell mondanod vagy tenned annak, amit helyesnek érzel, de ez csak átmeneti állapot. Ha most egy kicsit össze is kell szorítanod a fogadat, hamarosan eljön a te időd, ahol minden terveidnek megfelelően alakul majd.

Szerelem: Az igazi szerelmek nem csak akkor tartanak ki, amikor minden szép és jó, a viharok tépázását is kiállják. A nehéz időkben megbizonyosodhatsz a kapcsolatotok őszinteségéről.

Karrier: Számodra is fontos a siker, de annyira nem, hogy törvénytelen vagy tisztességtelen eszközökhöz nyúlj miatta. Te hiszel abban, hogy a kitartó munka önmagában is meghozhatja az eredményt.

Válassz egy csillagjegyet és mindent megtudsz róla!
KOS BIKA IKREK RÁK
OROSZLÁN SZŰZ MÉRLEG SKORPIÓ
NYILAS BAK VÍZÖNTŐ HALAK

Oldalak: 1 2

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást