„Ha visszapörgethetném az időt…” – Párkapcsolati malőrök évek távlatából

„Lehetne akár klasszikusnak is nevezni a sztorinkat Annával. Hatalmas nyári szerelemnek indult a viszonyunk, rengeteget buliztunk, utazgattunk, ez volt az egyetem óta az első igazán szabad nyaram, mert június közepén felmondtam a munkahelyemen. Augusztusban kezdtem el újra dolgozni, akkor még sok időm volt Annára is, aztán ahogy nőtt a nyomás, felelősség az irodában, úgy a kapcsolatunk is feszültebbé vált.

Januárban engem küldtek Tunéziába egy kéthónapos projektre. Persze egyből szóltam Annának, hogy megyek, és jöjjön ő is, de érhető módon ő nem akarta feladni a biztos állását egy két hónapos vakációért, ahol ráadásul én egész nap dolgoznék, és ő nem is nagyon tudna magával mit kezdeni. Végül persze én voltam az önző, hogy csak a karrieremre gondolok, amin én jól megsértődtem… Ma már tudom, hogy igazából simán visszautasíthattam volna ezt a munkát, semmi nem múlt volna rajta. Így viszont elveszítettem Annát. Elmentem Tunéziába, de már az utazás előtti hetek is pokoliak voltak; szakítani nem akartunk, de nem is bíztunk már abban, hogy a kapcsolatunk kibírna két hónap szünetet. Néha skype-oltunk, chateltünk, de amikor hazajöttem, már nem is találkoztunk. Nagyon sokáig nem tudtam kiheverni az egészet, pedig valójában csak fél évet voltunk együtt. A legjobban az zavar, hogy nem tudom, milyen lett volna a szerelmünk, ha nem megyek el vagy nem erőltetem, hogy jöjjön velem.”

„Rendezvényszervezőként kerültem egy multihoz, 25 évesen életem álommelójának tűnt. Sokat dolgoztam, éjjeleken és hétvégéken is, de nagyon élveztem ezt a pörgést. A kapcsolati hálómnak is nagyon jót tett ez az állás, mert rengeteg embert megismertem, köztük Ádámot is. Az egyik partnervállalatnál dolgozott, ő volt a kapcsolattartóm, és akárhányszor velük dolgoztunk, mindig összejöttünk. Ez ment majdnem egy évig, de sosem volt szó arról, hogy valami komolyabb lenne köztünk. Mindig elpoénkodtam, ha megkérdezte, a változatosság kedvéért nincs-e kedvem kávézni vele. Egyáltalán nem vágytam akkor párkapcsolatra, és fel sem merült bennem, hogy ő 29 évesen ezt szeretné.

Aztán jött a pofára esésem: az egyik fesztiválon összefutottunk, ahol egy lánnyal mászkált kézen fogva. Kényszeredett mosolyok és béna tőmondatok után elköszöntem tőlük, és rájöttem, hogy oltári hülye vagyok. Nekem tényleg ez kellett, hogy rájöjjek, mennyire tetszik Ádám? Amikor legközelebb találkoztunk, tisztáztunk a helyzetet. Azt mondta, többször próbált velem normális körülmények között is randizni, nem csak céges bulik után az ágyban kikötni, de én sosem mondtam igent egy kávéra. Ő pedig továbblépett! Persze azóta nekem is van párom, de mély nyomot hagytak bennem a történtek, és mai napig sokszor eszembe jut, mi lehet vele.”

„Minden nagyon gyorsan történt köztem és Klaudia között. Egy közös barátunk mutatott be minket egy születésnapi bulin, ahová mindketten a párunk nélkül érkeztünk. Teljesen egymásra kattantunk, pedig rám egyáltalán nem volt jellemző, hogy megcsaljam a barátnőimet. Mire félreléptem volna, mindig megérett bennem a döntés, hogy szakítok.

Most fordítva történt; hetekig titokban találkoztunk Klaudiával és képtelen voltam (lusta, gyáva, mindegy is) szakítani az akkori barátnőmmel, de lebuktam az egyik alibimmel. A csajom teljesen kikészült, ráadásul közös lakásunk volt, hirtelen nem is tudott hova menni, és én sem, szóval kb. egy hétig így laktunk a lakásban. Persze Klaudia sem volt már olyan izgalmas úgy, hogy nyíltan találkozhattunk volna, viszont az akkori barátnőmet tényleg nagyon szerettem. Mai napig nem tudom, mi ütött belém, és arra is sokat gondolok, mi lett volna, ha nem bukunk le…”

„Az első szerelmemmel két évig voltunk együtt, és minden jól alakulhatott volna, de én elszúrtam. A barátom szülei felajánlották, hogy kiveszik nekünk az alattuk lévő lakást, ahol nekünk csak a rezsit kell fizetni. Ez annyira jó ajánlat volt, hogy rögtön elfogadtuk – baromi kényelmes volt minden szempontból, maradt pénzünk nyaralni, síelni, rengeteget buliztunk stb. Aztán a gyakorlatban az történt, hogy minden szombaton az “anyósoméknál” kellett ebédelnünk, plusz állandóan ugráltatta a pasimat, ha kellett valami. Ezek persze teljesen normális kérések egy anyától, de én ezt akkor úgy éreztem, hogy teljesen ránk telepszik. Az lett volna a jó reakció részemről, ha elkezdek keresni egy másik lakást, és megpróbálok jóban maradni az exanyósommal. De nem ez történt; folyamatosak voltak a veszekedések, mindenki balhézott mindenkivel. Lehettem volna előrelátó, amikor felajánlották a lakást nekünk, de az egész olyan egyszerűnek tűnt.

A lényeg, hogy megtanultam, nem mindig a legkényelmesebb megoldás a jó, és ezt ma is nagyon észben tartom, mert a lustaságomra ráment a kapcsolatom.”

„Életem legboldogabb napja volt, amikor Kristóf megkérte a kezemet. Egyáltalán nem számítottam rá, és ettől még fantasztikusabb volt az egész. Egy buli másnapján elmentünk piknikezni egy tópartra a barátainkkal; rettenetesen másnapos volt mindenki, úgyhogy kb. kólából és chipsből állt a menü. Mai napig nem tudom, Kristóf hogy csinálta, de a májusfán volt egy füzért, amin az állt, hogy hozzá megyek-e. Na és hogy lehet elrontani egy ilyen csodás szerelmes történetet? A hosszadalmas esküvői szervezkedéssel!

Mindenből a tökéleteset akartam, a legszebbet, a legdrágábbat, a legkülönlegesebbet – szóval mindent, ami drága, nehéz beszerezni, és órákat lehet rajta vitatkozni a vőlegénnyel. Nekem nem felelt meg az a nyár, nem lett volna elég idő megszervezni mindent, ezért elkövettük azt a hibát, hogy következő nyár végére tűztük ki a dátumot. Bevallom, teljesen bediliztem, és végül kijött a kapcsolatunk minden hibája is. Nem megbeszéltem a dolgokat, hanem elvonultam sértődötten. Nem vontam be a barátomat, meg sem kérdeztem, ő mit szeretne. De ő sem mondta nekem azt, hogy most azonnal el akar venni, pedig ettől biztosan elolvadtam volna. Szakítottunk még télen, és pár év múlva, amikor valóban férjhez mentem, egy szuper, két hónap alatt összedobott esküvőm volt, amiben mindent közösen szerveztünk a férjemmel.”