Amióta az eszünket tudjuk, a társadalom azt sugallja, hogy a női lét természetes (sőt, kötelező) része az anyaság. De mi van akkor, ha valaki nem érzi ezt az ösztönt? Ha más álmokat dédelget és az életét családalapítás nélkül képzeli el?
VIDEO Nagy éves horoszkóp 2025: így alakul az éved személyes és munkahelyi fronton
Az anyaság nem mindenkinek evidencia – és ezt szerencsére itthon is egyre többen merik kimondani. Ezúttal 5 nő mesélt arról, miért döntöttek a gyerekmentes élet mellett!
A saját gyerekkorom miatt nem szeretnék szülő lenni

Dóra (41) gyakorlatilag már túl van egy „szülőségen” – csak éppen a saját testvérei nevelésével foglalatoskodott. „A szüleim elváltak, anyukám pedig éjt nappallá téve dolgozott, így én voltam az, aki rangidősként gondoskodtam a kisebb testvéreimről: etettem, altattam őket, lázat mértem, iskolába kísértem, segítettem a házi feladatban…”
Mire Dóra felnőtt, úgy érezte, a gyermeknevelésből már bőven kivette a részét. Nem arról van szó, hogy ne szeretné a gyerekeket, hanem hogy nem akarja újraélni azt a felelősséget, amit egyébként sosem kért.
„Néha az emberek azt hiszik, hogy szívtelen és önző vagyok emiatt, pedig éppen ellenkezőleg. Én pontosan tudom, milyen hatalmas felelősség szülőnek lenni és ennek fényében, tudatosan döntöttem úgy, hogy ezt nem akarom újra végigcsinálni.”