Tudom, hogy komoly rajongótábora van. Tudom, hogy millió pszichológiai cikk magyarázza meg, hogy egy bizonyos korban a gyerekeknek éppen az ilyen egyszerű történetekre van szükségük. És nem, nem hiszek a könyvégetésben. De ha valaha valaki felgyújtana egy Bogyó és Babóca kötetet, én vinnék gyufát.
Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy ez a vélemény nem Bartos Erika ellen szól, akit, mint egyik dolgozó anya a másikat, mélységesen tisztelek. Nincs semmi bajom azokkal sem, akik Bogyó és Babócát olvasnak a gyereknek, mert én is tettem már így. De az igazság az, hogy mérhetetlenül gyűlöltem minden egyes sort ezekről a szerencsétlen kis rovarokról, és nagyon, nagyon, nagyon örülök, hogy ennél sokkal értékesebb és izgalmasabb könyveket is olvashatok a gyerekemnek.
Őszintén hiszek abban, hogy az esti meseolvasásnak meghatározó szerepe van az irodalmi nevelés szempontjából, és fontosnak tartom, hogy a közös olvasás valóban közös élmény legyen. Az itt felsorolt könyveket én is tudom élvezni, a történeteikről, szereplőikről, sőt irodalmiságukról pedig szívesen és gyakran beszélgetek a lányommal napközben is – így az olvasás nem csak az esti rutin egy lépésévé, hanem a mindennapjaink részévé válik, és azt gondolom, ez az egyetlen módja annak, hogy érdeklődő, gondolkodó, nyitott, kritikus, azaz egy szóval: olvasó gyereket neveljünk.
Neil Gaiman: Szerencsére a tej
Nem sokkal a lányom születése után, véletlenül jött velem szembe egy bejegyzés a Szerencsére a tej című könyvről, és rögtön el is kezdtem vadászni rá. Jól tettem, mert viszonylag kis példányszámban adták ki magyarul, és nem könnyű hozzájutni, de még így is sikerült az első születésnap előtt beszerezni, és aztán ott várta a polcon, hogy eljöjjön az ő ideje.
A rövid kis történetben a főszereplő apuka - aki hogy-hogy nem igencsak hajaz magára Gaimanre - leszalad a boltba tejért a gyerekei reggelijéhez, de igencsak sokára ér vissza. A fia és lánya meg is gyanúsítják, hogy biztosan leállt beszélgetni, ő azonban biztosítja őket, hogy a boltból hazafelé időutazáson vett részt egy sztegoszaurusz léghajójában, vámpírokkal küzdött meg, megmentette az univerzumot egy csapat gonosz földönkívülitől, és mindeközben végig vigyázott az üveg tejre, amit most hazahozott.
Gaiman kissé kicsavart, de zseniális humora már ebből a könyvből is átjön, a lányom imádta, azóta is idézgetjük, én pedig nem is lehetnék boldogabb, hogy az egyik kedvenc íróm most már a lányom kedvelt szerzői között is ott szerepel.
Szabó Magda: Tündér Lala
