Hugh és Gayle Prather Spirituális gyereknevelés – Találkozás gyermekeink intuitív, spirituális lényével (Mandala–Véda Kiadó, 2001) című könyvéből idézünk. Szó lesz a szülői haragról, a megfélemlítésről, az egóról, az önállósodásról, a személyiség kibontakozásáról.
VIDEO Év végi fejlődés horoszkóp: ez az, amit még idén kell megfejlődnöd
1/5 Egységben lenni
„Együtt lenni gyermekeddel annyit jelent, mint a gyermeked spirituális erejével társulni. Egységünk felismerése – a spirituális fejlődéshez elengedhetetlen – gyakran könnyebben megy, amikor a gyerek kicsi.
A gyermekünkkel való lelki egység a realitás, ami lehetővé teszi számunkra a kölcsönös szeretetet. Ez a kapcsolat létezik minden élőlény között, de a szülő–gyermek viszonyban a legtöbb felnőtt befogadóbb az ős, misztikus ’adok-kapok elv’ elfogadására.
Ez igazából arról szól, hogy a másik érdekeiben az enyém is benne foglaltatik.”
„… minden szülőnek megvan a képessége arra, amit spirituális érzékenységnek, vagy látásmódnak nevezhetünk.
Semmi sem helytelenebb, mint kizárólag az ego dinamizmusát, az agy és a test fejlődését tanulmányozni. Szülőként rengeteg olyan tapasztalat birtokában vagyunk, amelyeket a legtöbb pszichológiai és orvosi szakirodalom nem támogat.
Arra biztatunk, hogy idézd szíved csöndjébe gyermeked lelkének mélységéről árulkodó élményeidet és tanulj belőle.”
„A félelem az elkülönülés, az elidegenedés és a magány forrása, s így az anyagi, illuzórkus világot idézi és erősíti. Megakadályozza az intuíció és empátia világába való belépést.
Elveszi az időérzéket, kapkodásra késztet és visszatart. Felkavar. Lehangol. Nem megfelelő tevékenységet vált ki belőlünk, vagy esetleg tehetetlenséget.
Számtalan betegséghez vagy balesethez vezethet. Agressziót szül. Reménytelenséget táplál. Ez a félelem alapja. És ennek szorításában az ember elhagyatottnak érzi magát, még Istentől is.
Soha sem szükséges félelemre tanítani a gyereked. Szülőként az a kötelességed, hogy szeretettel és hatékonyan neveld gyermekedet, anélkül, hogy egyszer is félelmét, szorongását kihasználnád.”
„Eljön majd az idő, amikor szükséges, hogy kemény légy egy kisgyerekkel, be kell avatkoznod a tinédzser gyermeked életébe és nemet mondani, amikor fel kell kapnod az üvöltő, rúgkapáló háromévest és kihozni a szobából.
De az az idő sosem jön el, amikor haragból, s nem szeretetből kell szólnod és cselekedned.
Nem számít mióta okozol fenyítést, vagy meddig mentél el a sértegetésekben, gúnyolódásokban, sosem késő, hogy megváltoztasd szokásodat.”
„A kisgyerekekből hiányzik a tudatosság és még a legtöbb helyzetben igen kis egót mutatnak. A nagy elkülönülő én, amellyel sok felnőtt rendelkezik, még nem alakul ki a tinédzserévek alatt sem. Az önállósodás szakaszában vannak.
A bölcs szülők nem támadják kamasz gyermekük bontakozó személyiségét, és nem is táplálják a fiatalabb gyerekekben meglévő túlértékelési hajlamot túlzott önbizalomkeltéssel, azért, hogy örömüket leljék benne.
Például egy szülő nem győzködi arról bármilyen korú gyermekét, hogy különb másoknál, mivel azokhoz képest kimagasló képességgel rendelkezik.
Legyünk óvatosak, és az ego fölösleges manipulálása helyett, gyermekeinket lelkesítsük a világ működésének tudatosítására, beleértve annak ragyogó és árnyoldalait, az élet szépségeit és veszélyeit.”
