Hogy lehet egy gyerek gonosz? Nincs ilyen! – gondolják most bizonyára sokan. Ám az iskolai bántalmazás sajnos jelen van, és a gyerekek sokszor minden képzeletet felülmúlva bántják egymás testét-lelkét. Ezt azonban minden szülőnek és pedagógusnak nagyon komolyan kell venni, mert nagyon mély, akár életre szóló lelki sérülés lehet az eredmény.
Amikor a gyermekem sírva jön haza az iskolából, mindig összeszorul a gyomrom, gyorsabban kezd verni a szívem, olyan gondolataim támadnak, amelyeket talán most nem írnék le. Ha valaki egy kicsit is más, új, nem megszokott, kisebb, nagyobb, alacsonyabb, magasabb, szóval nem átlagos, akkor könnyen lehet, hogy csúfolódás tárgya lesz. Ez sem a gyermeknek, sem a szülőknek nem jó időszak, viszont azonnali megoldásért kiált.
Egy barátnőm kislánya nemrég új iskolában kezdett tanulni. Egy egész tanév erejéig kiközösítette őt az osztály, mert a tanárok kérdéseire jól válaszolt, szeretett tanulni. Ő volt a stréber, új gyerek, akin ki lehetett tombolni az indulatokat. Egy másik ismerősöm arra panaszkodott, hogy a gyermekét a sportcsapatban közösítik ki, mert alacsonyabb a többieknél.
A gyermek teljesen megváltozott, hallgatag lett, és nem egyszer sírt az edzések után.
Az anyuka ebből vette észre, hogy valami komoly gond lehet a háttérben, hiszen az ő mindig mosolygós, vagány kisfiából egy gyökeresen más személyiségű kisgyerek lett. Az edző és a szülők együttes ereje kellett ahhoz, hogy a kisfiú komolyan vegye saját magát, és kiálljon magáért. Mára népszerű tagja a csapatnak, nincsenek problémák. Ehhez azonban szükség volt a kölcsönös pozitív hozzáállásra.
Sajnos az a nagy igazság, hogy az iskolai bántalmazás, kortárs zaklatás mindig is jelen lesz. Mindig találkozni fogunk csúfolódó gyerekekkel, síró áldozatokkal, cikizéssel. Legtöbbször ennek a célja az, hogy a gyerekek egymás között lemeccseljék, ki a népszerűbb az osztályban, a közösségben. Azok a gyerekek, akiknek semmilyen önértékelési problémájuk nincs, magukat a többiek fölé helyezik, és a legnépszerűbbek akarnak lenni. Attól sem riadnak vissza, hogy társaikat megszégyenítsék mások előtt. Azok a gyermekek pedig, akiknek nincs minden rendben az önértékelésükkel, azért válhatnak maguk is csúfolódókká, zaklatókká, mert az iskolai közösségen kívüli életük nem igazán stabil. Megpróbálják hát gyengébb osztálytársaik felett gyakorolni hatalmukat.
Általában a bántalmazó gyermek maga is segítségre szorul, csak valahogy későn hallják meg, nem veszik észre, hogy amit csinál, az segélykiáltás.
A figyelem hiánya védekezést vált ki nála, amitől kinőnek azok a bizonyos süntüskék, és csak keveseket enged közel, inkább ezek segítségével távol tart magától mindenkit.
A bántalmazásnak fokozatai vannak
A legalacsonyabb fokra a szülők még nem igazán kapják fel a fejüket, például, ha gyermeküket csúfolják azért, mert szemüveges, ám az már komoly probléma, ha a bántalmazás fizikai, esetleg komoly fájdalmat okoznak a gyerekek annak, akit csúfolnak, megszégyenítenek.
A bántalmazásnak különböző fajtái vannak. A szóbeli zaklatás az egyik leggyakoribb, és a szülők által leginkább ismert fajta. Mindannyian találkoztunk már fenyegetőzéssel, cikizéssel, gúnynevekkel. A másik, szintén gyakori típus a fizikai bántalmazás, a rugdosás, ütlegelés, verekedés, lökdősődés. Valószínűleg, minden szülő ismeri, lehet, hogy gyermekei révén, lehet, hogy máshogy, de találkoztak vele.
A pszichikai vagy lelki bántalmazást azonban nagyon nehéz felismerni. Hazugságok, pletykálkodás, megalázás, ami általában az áldozat háta mögött történik, és az a lényege, hogy a bántalmazott rosszul érezze magát, a jó híre tönkre menjen, a státuszát pedig elveszítse a közösségben. Létezik kortárs zaklatás a világhálón is. A közösségi média elég teret szolgáltat ennek a típusnak sajnos. Sértegetések, online kiközösítés, mindenféle pletyka terjesztése a leggyakoribbak ebben a fajtában.
Mit tehetünk szülőként?
Hogy szülőként mi az első gondolatom? Azonnal megbüntetném valahogy a bántalmazó gyereket, azt szeretném, hogy neki is rossz legyen. Persze nem teszek semmi ilyesmit, csak gondolatban (ahogy a legtöbb anya és apa). Ehelyett beszélek a tanító nénivel, a gyerek szüleivel, és ha lehet, a gyerekkel is… Az eredmény? Sokszor semmi. Ha pedig el is érek valamit, az többnyire soha nem a teljes megoldás. Félek, hogy a gyerekemet még jobban bántani fogják azért, mert szót emeltem érte. Nem könnyű dolog ilyenkor szülőnek lenni.
Az iskolai zaklatás hatásai sokszor kiszámíthatatlanok. A gyerekek lelki világa mindenképp sérül, de a következményeket nehéz előre látni. Nagyon fontos tehát, hogy felismerjük, ha gond van, és próbáljunk azonnal tenni ellene. Ne feledd, a gyermeked ugyanúgy érez, mint egy felnőtt, csak nem biztos, hogy egyértelműen meg tudja (vagy meg meri) fogalmazni, mi történik vele!
A szégyen egy nagyon erős érzelem, aminek feldolgozása még egy felnőtt számára is komoly problémát okozhat.
Szülőként tehát nagyon lényeges, hogy tudjunk erről minél többet. A legtöbb gyerek a szégyen miatt érzi, hogy jobb lenne egy társaság részének lenni, ahol a közösséghez tartozva már nem kell félniük. A szégyen hatására kialakult védekezés egyszerűen csinál zaklató bántalmazót még a legszelídebb gyerekből is. Jó, ha ezzel tisztában vagyunk.
Tudnunk kell ugyanakkor, hogy nem foghatjuk a gyermekünk kezét minden pillanatban. Sajnos nem tudjuk mindig mindentől megvédeni. Beszélgetni kell a gyerekekkel, ha pedig észrevesszük, hogy bántalmazás áll a hallgatagság vagy épp a megváltozott személyiség hátterében, akkor még hangsúlyosabb a feladatunk ebben. Könnyebben bele tudjuk élni magunkat gyermekünk helyzetébe, ha tudjuk, mi a helyzet pontosan.
Soha nem szabad kisebbíteni a fájdalmát, a problémáját. Így könnyebb azt is megértetni vele, hogy szembe kell néznie a félelmével, a szégyennel. Ezzel ugyanis elérheti, hogy a többiek, a bántalmazók nem találnak fogást rajta.
Még nekünk, felnőtteknek is nagyon nehéz néha nemet mondani, nehéz nem magunkra venni a csúfolódásokat. Egy gyermeknek sokkal kevesebb tapasztalata van az életről, az emberekről. Tudatosítani kell benne, hogy az erőszak, az agresszió semmire sem jelent megoldást. A szégyent kell kiiktatni, mert ez az érzés okoz minden rosszat. Ha ez nincs, akkor könnyebben áll ki magáért a gyermek. Ez az igazi megoldás, a lelki felkészültség, amit csak mi, szülők adhatunk gyermekünknek.