Alapvetően feltételezem az emberekről, hogy mindegyikük a lehető legjobbat akarja a gyerekének. De hogy hogyan gondolhatja valaki, hogy egy testrész átszúrása ebbe tartozik, az nem fér a fejembe.
VIDEO Év végi fejlődés horoszkóp: ez az, amit még idén kell megfejlődnöd
Emlékszem, amikor a lányom születésekor az utolsó kórházban töltött napunkon vért vettek a sarkából egy fontos vizsgálathoz. A beavatkozás alig néhány másodpercig tartott, és a világ legédesebb hangon dörmögő doktor nénije végezte, nekem mégis belevájtak a körmeim a saját tenyerembe, úgy szorítottam ökölbe a kezemet a köntösöm zsebébe.
Tudtam, hogy a vérvétel kellemetlensége elenyészik amellett, hogy milyen súlyos betegséget szűrnek vele. Anyai hormonjaim azonban nem a józan ész barátai voltak, és minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne verjem ki a tűt az orvos kezéből.
Valószínűleg ez az élményem az oka annak is, hogy teljes értetlenséggel állok a jelenség előtt, hogy anyák önként és dalolva viszik újszülött gyermeküket füllyukasztásra. És nem, nem gondolom, hogy rossz szülő az, aki kiszúratja a gyereke fülcimpáját, ilyet nyilván színtiszta idiotizmus lenne állítani. Csak azt mondom, hogy nem értem a miértet.
A „szinte mindegy” érvet alapból hagyjuk is, az „úgysem fog rá emlékezni” nem lehet egy indok, nyilvánvalóan az sem jut senki eszébe, hogy lekever mondjuk egy pofont egy csecsemőnek, pedig az is csak egy pillanatig fáj, és pont annyira fog rá emlékezni, mint a füle átszúrására.
A cikk folytatódik, lapozz!
Pisztolyos fülbelövés vagy füllyukasztás: melyik a jobb választás?
