Alapvetően feltételezem az emberekről, hogy mindegyikük a lehető legjobbat akarja a gyerekének. De hogy hogyan gondolhatja valaki, hogy egy testrész átszúrása ebbe tartozik, az nem fér a fejembe.
VIDEO Év végi fejlődés horoszkóp: ez az, amit még idén kell megfejlődnöd
Emlékszem, amikor a lányom születésekor az utolsó kórházban töltött napunkon vért vettek a sarkából egy fontos vizsgálathoz. A beavatkozás alig néhány másodpercig tartott, és a világ legédesebb hangon dörmögő doktor nénije végezte, nekem mégis belevájtak a körmeim a saját tenyerembe, úgy szorítottam ökölbe a kezemet a köntösöm zsebébe.
Tudtam, hogy a vérvétel kellemetlensége elenyészik amellett, hogy milyen súlyos betegséget szűrnek vele. Anyai hormonjaim azonban nem a józan ész barátai voltak, és minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne verjem ki a tűt az orvos kezéből.
Valószínűleg ez az élményem az oka annak is, hogy teljes értetlenséggel állok a jelenség előtt, hogy anyák önként és dalolva viszik újszülött gyermeküket füllyukasztásra. És nem, nem gondolom, hogy rossz szülő az, aki kiszúratja a gyereke fülcimpáját, ilyet nyilván színtiszta idiotizmus lenne állítani. Csak azt mondom, hogy nem értem a miértet.
A „szinte mindegy” érvet alapból hagyjuk is, az „úgysem fog rá emlékezni” nem lehet egy indok, nyilvánvalóan az sem jut senki eszébe, hogy lekever mondjuk egy pofont egy csecsemőnek, pedig az is csak egy pillanatig fáj, és pont annyira fog rá emlékezni, mint a füle átszúrására.
Valami indoknak tehát kell lennie amögött, hogy a szülők a gyermekük testmodifikációja mellett döntenek, és én nem látom, mi az. Van, aki azzal érvel, hogy így az idegenek is látják rajta, hogy lány, de be nem látom, miért kellene egy idegennek már messziről tudnia az én gyerekem nemét. Arról nem is beszélve, hogy azért bőven akadnak lányok, akik nem kapnak fülbevalót. Vagyis a fülbevaló hiánya nem jelenti egyértelműen, hogy az adott gyerek fiú – vagy az mindegy, csak a lányokat kell így megkülönböztetni?
Van, aki szerint azért szükséges a csecsemőkori füllyukasztás, mert erre a gyerek még nem emlékszik, később meg, ha akar fülbevalót, akkor majd csak a sírás lesz a lyukasztás fájdalmából. Ezzel meg csak annyi a problémám, hogy nem látom, ez miért lenne baj.
A fülbevaló hordása nem egy létszükséglet, nem tesz hozzá vagy vesz el az életünkből, egyszerűen egy döntés a saját megjelenésünkkel kapcsolatban. És mint ilyet, szerintem ezt mindenkinek saját magának kellene meghoznia – a követelmények, következmények és eredmények ismeretében.
Vagyis igen, a fül kilyukasztása lehet az első olyan döntések egyike, amiket majd egy kislány a megfelelő korban meghoz saját magának. Eldönti, hogy szeretne-e fülbevalót, és eldönti, hogy annyira szeretné-e, hogy vállalja az ehhez vezető eljárást. Ebben a kontextusban a fülbevaló viselése és a füllyukasztás lehet a testi autonómiára, a felelősség vállalására való nevelés része.
Csecsemőkorban azonban nem több annál, mint hogy anyának, apának, a nagyinak vagy a keresztszülőnek tetszik valami, és ennek megfelelően hoznak egy maradandó döntést a gyerek teste felett. Kis túlzással ennyi erővel egyből nyaktetoválást is kaphatnának a lányok. Elvégre mi van, ha később majd szeretnének, de félni fognak a tűtől?
Nyitókép: Kateryan Hlinitsova/unsplash+
Pisztolyos fülbelövés vagy füllyukasztás: melyik a jobb választás?
