Ugyan már, a film mindig sokkal gyengébb, mint a könyv, amiből készült! – ez az általánosan elfogadott vélekedés, igaz? Pedig van kivétel! Előfordul, hogy egy tehetséges rendező meglát valami olyasmit a közepesen jó irodalmi alapanyagban, amit senki más. Ilyenkor pedig megtörténik a csoda, és a film sokkal élvezetesebb lesz, mint az eredetije. Természetesen a listánk nagyon is szubjektív – te melyik ponttal vitatkoznál?
VIDEO Év végi fejlődés horoszkóp: ez az, amit még idén kell megfejlődnöd
1/5 Értelem és érzelem
Elkövettem egy nagy hibát: azután olvastam el Jane Austen regényét, hogy láttam Ang Lee és Emma Thompson adaptációját. Szép kis csalódás ért, ugyanis könyvben az Értelem és érzelem csupán a Büszkeség és balítélet halovány utánzata: túl hosszú, nyögvenyelős, látszatproblémákkal teli lányregény.
Eközben a filmváltozat feltűnően szellemes, mai fejjel is könnyen átérezhető, a karaktereket pedig remek színészek (Emma Thompson, Kate Winslet, Alan Rickman, Hugh Grant) keltik életre. Olyan derűs és hangulatos történet kerekedett a vásznon Austen regényéből, amit egyszerűen jó nézni.
Oké, tudom, hogy ezzel most sok keményvonalas rajongót megsértek, de lássuk be: J. R. R. Tolkien sokkal nagyobb gondolkodó volt, mint amekkora író. Őt elsősorban az érdekelte, hogy megteremtsen egy mitológiát, az már kevésbé, hogy ez a nagyközönség számára mennyire fogyasztható. Bár imádom a világot, amit alkotott, embert próbáló feladat átrágni magunkat a vaskos köteteken.
Peter Jackson viszont egyértelműen közönségbarát filmeket akart készíteni: éles szemmel válogatott a bőséges anyagból, a történetszálakat pedig olyan dinamikusan váltogatta, hogy simán lekörözte a könyvek botrányosan egyhangú szerkezetét. Az eredmény: egy pörgős és időtálló fantasy.
Gondoltad volna, hogy Dobozy Imre regénye eredetileg egy véresen komoly partizántörténet? Gertler Viktor a savanyú, sablonos alapanyagból mégis az egyik legviccesebb magyar vígjátékot rendezte meg – a jég hátán is megélő, kiábrándult magyar katonákkal könnyedén kinevetjük a háború abszurditását.
Igaz, a hősök végül – a hatvanas évek elvárásainak megfelelően – a szovjetek mellé állnak, de a film addigra már meggyőzött arról, hogy a szembenálló felek egyformán ostobák, egyedül a tizedesnek van helyén az esze. Dobozy Imre nevére ma már szinte senki nem emlékszik, A tizedes meg a többiek viszont örök filmes kincsünk marad.
Francis Ford Coppola művét minden idők legjobb filmjei közt tartják számon – ezzel szemben Mario Puzo regénye nem sokkal több, mint egy ponyva. Az egykori lakótársam fél év alatt nem jutott túl az első pár oldalon, pedig becsülettel próbálkozott: könyvben A keresztapa túlírt, túlrészletezett alkotás.
Coppola adott igazi mélységet a véres maffiatörténetnek: a legendássá vált zene, a fojtogató hangulat és persze a zseniális színészi alakítások mind a film sajátjai. A „visszautasíthatatlan ajánlat” például csak Marlon Brando szájából hangzik olyan hidegrázósan, a könyvben egy szinte mellékes mondat, ami felett könnyen átsiklunk.
F. Scott Fitzgeraldot az egyik legnagyobb amerikai írónak tartják, A nagy Gatsbyt pedig az amerikai irodalom fontos mérföldkövének – talán csak külföldi szemmel érthetetlen, mi olyan nagy szám ebben a vékonyka kötetben.
A filmváltozatok annál izgalmasabbak: akár a hetvenes évek kiábrándultságától terhes, szikár Robert Redfordos változatot nézzük, akár a friss, szinte giccsesen túldíszített Leonardo DiCapriósat, mindkettő közelebb hozza a szokatlan és tragikus szerelmi történetet a nézőhöz, mint Fitzgerald regénye.
