Otthon / Dekor

Festői lakberendezés: mediterrán dekor Paul Cézanne stílusában

A festők által inspirált lakásdekorációk közül már bemutattuk Modigliani, Picasso és Frida Kahlo stílusát az otthonokban, most pedig ahhoz szeretnénk ötleteket adni, hogyan csempészheted be Cézanne szín- és stílusvilágát a lakásodba.

Paul Cézanne

A provence-i származású Cézanne eredetileg bankár családba született, ám ő maga először a jogi pályát választotta hivatásául, míg meg nem ismerkedett Párizsban a Svájci akadémiával, és olyan jeles művészeivel, mint Camille Pissarról, Pierre-Auguste Renoir, Claude Monet és Alfred Sisley.

Cézanne később a 19. század egyik legjelentősebb festőjévé nőtte ki magát, és posztimpresszionista stílusával megelőlegezte a modernizmust. Ecsetkezelése, festészeti stílusa az impresszionista alkotókhoz hasonlóan nagyon légies, sokszor összefolyó foltok alkotják az egyes részleteket a képein.

Gyakori témái voltak a csendéletek, portrék és természetesen a tájképek is, színhasználatára a hidegebb kékek és zöldek mellett a pasztelles rózsaszínek, és a mediterrán narancsos árnyalatok is jellemzőek, a legtöbb művének színvilága általában nagyon üde összhatást eredményez.

Akvarell hatású hálószoba

Cézanne a korábbi impresszionista elődjeihez hasonlóan úgy alkotott, hogy egymásra épülő, vizes hatású festékfoltokat helyezett egymás mellé a vásznon.

Olvastad már?  Inspiraciók moziszobához! Így rendezd be, hogy kényelmes és menő legyen

Ha az ő stílusában szeretnéd kialakítani a lakásodat, érdemes a falfelületeket ennek a mintájára megfestened.

Egy hálószobához például tökéletes fog illeni a mélykék-szürke-fekete színhasználat, amelyet fehérekkel és natúr színekkel ellensúlyozhatsz a szobában.

Középpontban a víz

A festő rengeteg művének központi témája a víz, ezért érdemes ebből is ihletet merítened a lakberendezés során.

Egy foltos, vízre emlékeztető tapéta vagy falfestés üde kék, fehér kiegészítőkkel remek választás lehet a nappaliba, de akár a hálószobába is.

Bájos pink

Mivel az impresszionizmus és a posztimpresszionizmust is rengeteg inspirációt nyert a természetből, és gyakori témái voltak a tavaszi tájképek, ezért a hideg zöldes és kékes árnyalatok mellett a rózsaszín is rendszeresen jelen van ezeken a festményeken.

Egy texturált, rózsaszínes fal nagyon nőies és szép lehet a lakásban, amelyet ellensúlyozhatsz hidegebb, szürkés árnyalatokkal is.

Ha minél üdébb összhatást szeretnél, válassz fehér bútorokat, de a természetes, fából készült berendezési tárgyak is jók lehetnek.

Kék és zöld

Ha nem szeretnéd a szoba falát befesteni foltos hatásúra, akár egy-két vásznat is bemázolhatsz a festő által használt színekre, így ha megunod ezt a stílust, elég csak a képet lecserélned.

Olvastad már?  Egyedi lakásdekorációs ötletek egy kis újragondolással, kevés pénzből

Alapszínnek használj sötét árnyalatot a falon, a bútorokat pedig a kék különböző árnyalataiból válaszd ki: ugyanez igaz a lakástextilekre, dísztárgyakra is.

Provence-i hangulatban

Azúros, türkizes fallal, fehér bútorokkal és apró virágmintákkal igazi provence-i hangulatot varázsolhatsz magadnak a lakásba, ami a provence-i származású festő képeiről is gyakran visszaköszön.

A türkizes kékeket bátran társítsd narancsos, levendulás, sárgás és rózsaszínes árnyalatokkal is, ha igazán friss és barátságos összképet szeretnél a lakásban.

Festett kiegészítők

Ha a faladat inkább hagynád egyszínűnek, akkor választhatsz akvarellesen megfestett kiegészítőket is a szobába, mint egy szőnyeg vagy lámpa, de akár egy ilyen stílusú falikép is belefér.

Színhasználat terén maradj a világoskéknél, zöldnél és rózsaszínnél, amelyeket remekül párosíthatsz az üde narancsokkal és sárgákkal is.