Férfiak mesélnek arról, miért volt a legjobb döntés egyedülálló anyával összejönni

43 éves voltam, amikor elváltam, mert beleszerettem a második feleségembe. Tudom, hogy nem volt szép dolog, de már két éve voltunk szerelmesek egymásba és nem tudtam tovább tartani magam. A gyerekeim sosem bocsátották meg nekem, hogy elhagytam a feleségem, pedig a házat, kocsit, mindent otthagytam neki. Mivel a saját gyerekeim nem beszélnek velem (azért remélem, hogy idővel tudunk kapcsolatot kialakítani egymással), örülök, hogy az új házasságommal kaptam még három gyerkőcöt. A feleségem özvegy, így a gyerekei apja lehetek.

35 éves vagyok és minden volt barátnőm a gyerekért nyaggatott, pedig én sosem akartam gyereket. Kézenfekvő volt, hogy olyan nővel kötöm össze az életem, akinek már van gyereke és nem akar többet.

Az anyaság megváltoltoztatja a nőket: a szeleburdi, önző, bulizós vagy nemtörődöm lányokból felelősségteljes, érett, Igazi nőt kreál. És ez nekem annyira vonzó. Amikor először megpillantottam a feleségem, a vízparton volt a gyerkőceivel, akiket olyan könnyedséggel és profin kezelt - miközben persze őrülten szexi is volt - hogy azonnal beleszerettem.

Egyszerű a dolog: elváltam, vannak gyerekeim, akik sokat vannak nálam. Pont olyan nőre vágytam, aki ugyanebben a helyzetben van, így könnyebb megérteni egymást és alkalmazkodni egymáshoz. A volt barátnőm - akinek nem volt gyereke - mindig duzzogott, amikor a fiammal és a lányommal voltam, a mostani feleségem pedig maximálisan megérti ezt, ahogy én is megértem, amikor ő van a saját gyerkőceivel. (Két hetet az apjuknál, két hetet nála vannak.)

Elváltam és láttam, hogy a lányom magányos, amikor ketten vagyunk. Nem volt tudatos, de örülök, hogy az új páromnak is van egy kislánya: csak másfél év van a gyerekeink között és igazi testvérekként szeretik egymást.

Azért szeretem, hogy a páromnak vannak - már felnőtt - gyerekei, mert így igazi „patchwork”, azaz kellemesen összefoltozott családunk lett. Mindig nagy családot akartam, de a volt feleségem - ahogy én is - egyke volt és csak egyetlen gyerek jött össze. Ez azt jelentette, hogy sem nagybácsik, sem nagynénik, unokaöcsik vagy unokahugik nem voltak az életemben, csak mi hárman. A volt feleségem nem bánta, ő introvertált volt, de én nem. Aztán elhagyott és összejöttem az új menyasszonyommal, akinek négy testvére, három gyereke és két unokája van. Így a felnőtt fiammal egy nagy család tagjai lettünk, amit mindketten nagyon élvezünk, mert ő is olyan habitusú, mint én.

38 éves vagyok és válás után azt vettem észre ismerkedéskor, hogy az egyedülálló nők úgy dobnak el és keresnek új pasikat, mintha nem lenne holnap. Amíg fiatalok, kedvükre válogathatnak és nem ölnek energiát abba, hogy megoldják a konfliktusokat, inkább keresnek valaki mást. Nekem nem tetszik ez a futószalag-hozzáállás, mert szerintem amit meg lehet javítani, azt kár eldobni. Egy egyedülálló anya viszont nem ilyen meggondolatlan: ő megválogatja, kit mutat be a gyerekeinek és nem vált olyan könnyen, mint a szinglik, mert családot és stabilitást keres. Ahogy én is. Hat éve vagyok boldog a barátnőmmel és a két gyerekével, akikkel jól kijövök.

Nem lehet gyerekem, ez elég későn derült ki, mert majdnem 40 voltam, amikor megházasodtam. A feleségem elhagyott emiatt, mert ő mindenképpen saját gyereket akart, én pedig nem hibáztatom. Nem akartam, hogy a gyerek-élmény kimaradjon az életemből, ezért is kerestem új kapcsolatnak egyedülálló anyukát. Meg is találtam, jövőre lesz az esküvő, a gyerekei nagyon aranyosak, boldog vagyok.

Amikor megismertem a menyasszonyomat, nagyon nehéz helyzetben volt, egyedül nevelt két kicsi gyereket. Olyan erősnek és csodálatosnak láttam, illetve megmozdult bennem valami és gondját akartam viselni. Nem volt szüksége megmentőre, egyedül is helyt állt, de jól esett segíteni neki. Ma már egy közös babánk is van, a családunk teljessé vált.

Mert határozott és van célja az életben, nem úgy, mint a Szex és New Yorkon szocializálódott örök szingliknek, akiknek egy cipő fontosabb, mint a párkapcsolatuk.

Fotók: istockphoto.com