Ezzel a betűvel egyetlen országnak sem kezdődik a neve

Ezzel a betűvel egyetlen országnak sem kezdődik a neve

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Ezzel a betűvel egyetlen országnak sem kezdődik a neve

195 ország van a világon, így azt gondolhatnánk, az ABC minden betűjéhez tartozik legalább egy. De ha ország-várost játszotok, ezzel a kezdőbetűvel eléggé nagy bajban lennétek.

Egy helyes megfejtés van, de több tippel is közel jársz

Oké, legyünk kicsit rugalmasak, hiszen a magyar ABC-ben azért vannak eléggé speciális karakterek, elég például az Ő-re gondolni, ezekkel nyilván nem kezdődik egyetlen ország neve sem, éppen ezért például a már fent említett játék során is É helyett el szokták fogadni az E-t is, Ü helyett az U-t, és így tovább. (Bár egyébként É-vel és Ü-vel kezdődő országok is vannak, legalábbis, ha a magyar megnevezésüket használjuk, például Észtország és Üzbegisztán.)

Ám ha a 26 betűs angol ABC-t vesszük, akkor is lesz olyan betű, amivel egyetlen ország neve sem kezdődik. Felkészültél? Dobpergés! A helyes válasz: X!

Ha a te tipped a W volt, azzal is közel jártál a megfejtéshez, mert az egyetlen olyan állam neve, ami W-vel kezdődik, az Wales, ám Wales valójában egy nagyobb, úgynevezett szuverén állam, az Egyesül Királyság része – önállóan nem is szerepel az ENSZ tagállamainak listáján –, így tulajdonképpen ez a megoldás is elfogadható, ha nem is olyan megtámadhatatlan, mint az X. Hasonló a helyzet a Q és az Y betűkkel, ugyanis kizárólag Qatar és Yemen neve kezdődik így, ezeket viszont a magyar helyesírás szerint Katarnak és Jemennek kell írni.

Az Y-J felállás érvényes volt az egykori Jugoszláviára is, amit angolul Yugoslavia-nak írtak, de ez az ország ma már nem létezik, így eleve kérdés, hogy el lehet-e fogadni megfejtésként.

Érdekességként megjegyezzük még, hogy kevésbé „extrém” betűkkel is feladhatod a leckét: O-val például csak Oman, Olaszország és Oroszország neve kezdődik, de ha például angolul játszotok, máris csak Oman marad, hiszen Olaszország és Oroszország neve csak magyarul kezdődik O betűvel. Ha már nem létező államok neve is játékban van, akkor itt még szerepelhet az Oszmán birodalom is, ami egyébként történelmi távlatokban gondolkodva nem is olyan régen, 1923-ban szűnt meg.

Néhány ritka megfejtéssel te lehetsz az ország-város játék királya

Nincs túl sok Z betűs ország sem: csak Zambia és Zimbabwe, illetve magyarul ide tartozik még a Zöld-foki Köztársaság is. Az egykor független Zanzibár viszont napjainkban Tanzániához tartozik, így már nem számít önálló államnak.

V betűvel is összesen 3 ország, Vietnám, Venezuela és egy, a Csendes-óceán dél-nyugati részén található állam, Vanuatu neve kezdődik.

Ha magyarul játszotok, jó ötlet lehet még bedobni a Cs-t (feltéve, hogy a C-t nem fogadjátok el), mert ekkor szinte mindenkinek Csehország fog eszébe jutni, te pedig pontokat szerezhetsz az egyetlen másik helyes megfejtéssel, Csáddal, illetve az R betűvel, amiből az egyértelmű megfejtés, Románia mellett szintén egyetlen lehetséges válasz van, a sokkal kevesebbeknek eszébe jutó Ruanda.

VIDEO Így viseled az egyedüllétet, csillagjegyed szerint

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!