Életmód / Ezotéria

Ezekkel a csillagjegyekkel a legnehezebb szakítani

Halak

A Halak jegyű emberek nagyon érzelmesek, könnyen elköteleződnek és meglehetősen ragaszkodóak. Ezek a tulajdonságok már elegendőnek bizonyulnak ahhoz, hogy ne legyen túlságosan egyszerű szakítani velük, de még meg sem említettük, hogy kerülik a konfliktusokat, hullámzó a kedélyük és a legkevésbé sem gyakorlatiasak azokban a dolgokban, amiket nem űznek minden nap.

Szóval könnyen lehet, hogy nem is igazán tudják normálisan lereagálni, ha közlöd velük a szakítás tényét: vagy teljesen kiborulnak, vagy visszavonulnak a fantáziavilágukba és elhitetik magukkal, hogy ez az egész nem is velük történik. Az egyetlen dolog, ami számodra kicsit könnyebbé teszi a helyzetet, hogy jellemző módon magukba fojtják a bánatukat, úgyhogy kis eséllyel fognak jelenetet rendezni.

Oroszlán

Az Oroszlánnak semmi baja nincs a szakítással addig, amíg nem vele esik meg ez a tragédia. Akkor ugyanis előtérbe kerül a legrosszabb énje, hiszen ott bántották, ahol a legjobban fáj: nagyon komolyan megsértették a hiúságát és a büszkeségét. Szörnyen nehezen tudja feldolgozni, ha nem ő tesz pontot a párkapcsolat végére, még arra is hajlamos lehet, hogy valahogy újra felvegye veled a fonalat csak azért, hogy végül ő mondhassa ki: szakított veled.

Ha erre nem kerül sor, akkor hatalmas jelenetet képes rendezni, nagyon mélyre tud zuhanni és mindenki előtt mártírkodik, gondosan ügyelve arra, hogy a te hibáidat hangsúlyozza ki. Persze, az egészből az jön majd le mindenkinek, hogy ő maga a tökély, és te meg a világ legnagyobb baklövését követetted el, amiért ilyen szörnyűségre vetemedtél.

Mérleg

A Mérlegekkel azért olyan nehéz szakítani, mert ők folyton az egyensúly megteremtésére, a harmónia megőrzésére törekszenek, és ebbe jól láthatóan nem fér bele az elválás.

Hajlamosak arra, hogy érzelmileg, vagy akár racionálisan zsaroljanak, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy továbbra is a közeledben maradjanak. Komoly törekvésük, hogy legalább a jó kapcsolatot fenntartsátok, aztán majd meglátjátok, miként alakulnak a dolgaitok.

Nem ritka, hogy a szakító felet hibáztatják minden problémáért, vagy akár lekezelően nyilatkoznak a történteket illetően. Ami biztos, ők sem dolgozzák fel egykönnyen a szakítást és egyáltalán nem egyszerű számukra a továbblépés kérdése.

Ha érdekel a többi csillagjegy is, lapozz a következő oldalra ide kattintva >>

Válassz egy csillagjegyet és mindent megtudsz róla!
KOS BIKA IKREK RÁK
OROSZLÁN SZŰZ MÉRLEG SKORPIÓ
NYILAS BAK VÍZÖNTŐ HALAK

Skorpió

A Skorpiók híresek szenvedélyességükről, aminek köszönhetően rendszeresen keverednek olyan szerelmi helyzetekbe, ahol megbántanak másokat – vagy éppen őket bántják meg. Ennek ellenére nem túl gyakran esik meg, hogy egy Skorpióval szakítanak, ugyanis képesek rá, hogy rövid időn belül szinte függőségi helyzetet alakítsanak ki a partnerükkel. Ha mégis sor kerül ilyesmire, akkor sajnos teljesen kiszámíthatatlanok.

Vannak Skorpiók, akik mély letargiába zuhannak és egészen értetlenül állnak a tények előtt, de még ők is hajlamosak arra, hogy – akár hónapok, évek után – bosszút forraljanak. Ekkor viszont tényleg sok esély van rá, hogy övön aluli húzásokkal keserítik meg az életedet.

Rák

A Rákkal nem azért nehéz szakítani, mert dölyfös, hiú, vagy éppen bosszúra éhes, hanem mert a lelked legmélyéig hatoló bűntudatot tud felébreszteni benned. Szörnyen bele tud rokkanni a szakításba, hiszen neki mindene a szerelem, a család, a biztos párkapcsolat. Ő mindent egy lapra tesz fel, folyton a szívére hallgat, nem csoda hát, hogy totálisan kiborul a szakítás tényének hallatán.

Sokszor évek alatt jut el a lezárás szintjére, és még ekkor sem mondhatjuk, hogy teljesen figyelmen kívül tudja hagyni a történteket vagy az érzelmeit. Mindeközben gondoskodik arról – nem feltétlenül tudatosan, bár erre is van esély –, hogy te is kellően rosszul érezd magadat, amiért ilyen „gonoszságra” vetemedtél vele szemben.

Válassz egy csillagjegyet és mindent megtudsz róla!
KOS BIKA IKREK RÁK
OROSZLÁN SZŰZ MÉRLEG SKORPIÓ
NYILAS BAK VÍZÖNTŐ HALAK

Oldalak: 1 2

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást