Kezdjük ott, hogy mi számít elmebajnak. Elmegyógyászati megfogalmazás szerint pszichózis a neve és többnyire olyan pszichiátriai elnevezésekre használjuk, amely során a beteg elveszíti a kapcsolatot a valósággal, s gyakran meghökkentő módon reagál életének eseményeire. Akit ma pszichózissal diagnosztizálnak, az örülhet, hogy nem kétszáz évvel ezelőtt született.
A történelem során ugyanis egészen kegyetlen gyógymódok is elterjedtek, melyeket különböző intézményekben napi szinten alkalmaztak, s a maga idejében ezt nevezték modern orvoslásnak. Ilyen gyógymód a fogak kihúzásától kezdve, az elektrosokkon át az órákig tartó forróvizes fürdőkig számtalan variációban létezett. S ha egyszer valakit elmebajosnak nyilvánítottak (ez megtörténhetett azért is, mert lusta volt vagy elvesztette a gyermekét, netán lőtt sebet kapott a háborúban), annak nem volt már reménye a szabad életre.
Azok számára, akik elfogadják, hogy valójában két idegrendszerünk van, nem lehet meglepetés a címben rejlő állítás. Az egyik a központi idegrendszer, ami az agyból és a gerincvelőből áll, a másik az enteriális idegrendszer, amely a bélrendszerben kap helyet. Mindkettő ugyanabból a fajta a szövetből alakul ki, amelynek egy része a magzati fejlődés során az egyik, másik része a másik idegrendszerré alakul, s a két rendszert a bolygóideg köti össze.
Más megközelítésben azt is mondhatjuk, hogy a beleinkben működik az érzelmi agyunk. Ezt érzések formájában is tapasztalhatjuk. Ha izgatottak vagyunk, szerelmesek vagyunk, vagy ellenkezőleg: ha szorongunk, félünk, az a testünkben is jól érzékelhető, jellegzetes változást idéz elő ezeken a területeken. Másrészt nem csak az agyban, hanem a beleinkben is vannak neuronok.
A szerotonin nevű hormon, amely szerepet játszik a hangulat kontrollálásában, legnagyobb koncentrációban a belekben van jelen és nem az agyban.
Elégtelen mennyiségű szerotonin esetén megmagyarázhatatlan félelmekkel küzdünk, görcsösen reagálhatunk a környezeti változásokra.
Az azonban még a jövő egyik kihívása, hogy több bizonyítékra bukkanjanak a kutatók arra vonatkozóan, hogy a bélben élő baktériumok képesek megváltoztatni a gondolkodásunkat.
Eddig erről tudományos-fantasztikus filmekben hallottunk leginkább, holott az 1700-as években Philippe Pinel francia orvos már leírja, hogy az elmebaj okait a gyomorban és a belekben kell keresni. Akkoriban Pinel előtt még nem voltak ismertek a bélben lakozó élőlények milliárdjai, ő csupán több évtizedes tapasztalataira hagyatkozhatott. Ma már világszerte folynak kísérletek a témában, az utóbbi években egyre gyakrabban jelennek meg tudományos témájú írások, melyek megerősítik 18. századi francia orvos feltevését.
Rob Knight és Brendan Buhler 2015–ben megjelent könyvében arra hívja fel a figyelmet, hogy a bélagyban élő több ezer baktérium populációjának nagysága és összetettsége szoros párhuzamot mutat a kedélyállapottal és az idegrendszeri működéssel.
Egy kanadai egyetem azzal támasztotta alá ezt az állítást, hogy a nyugodt életű egerek bélflóráját stresszes életet élő egerekével fertőzték meg, s ezáltal a kiegyensúlyozott példányok is félénkké, szorongóvá váltak. Az utóbbi évtizedek megdöbbentő felfedezése volt, hogy minden felnőtt ember szervezetében 1-1,5 kg mikroorganizmus él (baktériumok és gombák), ezek fajszáma elérheti az ezret és sejtjeik száma több, mint az adott emberé.
S hogy mit csinálnak ezek az apró élőlények a testünkben jelen pillanatban? A barátságosabb részük éppen az immunrendszerünket erősíti, és az emésztést segíti, vagy vitaminokat termel. Eközben megküzd azokkal a baktériumokkal, melyek szintén a bélrendszerünkben élnek, de céljuk a mi testi épségünk károsítása.
Mindezek olyan szemmel látható és jól nyomon követhető események, amiket mikroszkóppal is vizsgálhatunk. A bélbaktériumok mentális egészségre gyakorolt hatása ennél jóval bonyolultabb feladat, de az eddigi eredmények azt mutatják, hogy jó irányban keresgélünk.