Egy dolog, amit semmiképp se csinálj, ha éjszakánként felébredsz

Egy dolog, amit semmiképp se csinálj, ha éjszakánként felébredsz

Címlap / Életmód / Egészség / Egy dolog, amit semmiképp se csinálj, ha éjszakánként felébredsz

Nagyon frusztráló, amikor az éjszaka közepén felébredsz, és bármennyire is igyekszel, sehogy sem tudsz visszaaludni. Azonban van valami, amit ilyenkor biztosan te is csinálsz, noha alvásterapeuták szerint nem jó ötlet!

Reggel, amikor megszólal az ébresztőóra, gond nélkül vissza tudsz aludni, de ha éjszaka riadsz fel, már nehezebben megy? Ha kimész a mosdóba, az álom könnyen kiröppenhet a szemedből, így pedig azon kaphatod magad, hogy fél óra múlva is csak forgolódsz az ágyban.

Szakértők szerint a legrosszabb dolog, amit ilyenkor megtehetsz, az, hogy a testedet próbálod rákényszeríteni a visszaalvásra.

Ez rögtön feszültebbé tesz, hiszen idegeskedni kezdesz amiatt, hogy miért nem sikerül, és mi van, ha még egy óra múlva is ébren leszel. Ez pedig ördögi kört teremt, hiszen ekkor már ezért sem tudsz igazán visszaaludni.

Szakértők szerint ez a probléma elsősorban azoknál jelentkezik, akik hajlamosak az állandó idegeskedésre. Ha te például sokszor feszült vagy amiatt, hogy mennyi munkád van még hátra, vagy hogy mit kell elintézned aznap, sajnos gyakrabban megtapasztalhatod, milyen az, ha éjjel nem tudsz visszaaludni. Az agyad ugyanis azonnal bekapcsol, és eszedbe juttatja a rengeteg tennivalót, gondolkodni kezdesz rajtuk, és pár perc alatt felébreszted magad.

Inszomnia
istockphoto

Ha már fél órája fekszel sikertelenül az ágyban, szakértők szerint az a legjobb megoldás, ha eltereled a figyelmedet valamivel, ami kevésbé stresszel. Tökéletes megoldás erre az, ha elkezdesz halkan nyugtató zenét hallgatni, veszel egy rövid, de kellemesen meleg fürdőt, iszol egy kis teát, vagy nekiállsz olvasni. Ezek ugyanis nemhogy nem ébresztenek fel jobban, de szép lassan relaxálni kezdik a tested, és meghozzák az álmosságodat.

VIDEO Így tedd fel helyesen a kontúrt, bronzosítót és pirosítót

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»