Versenyszellem - Napi 1perces

Írta: ,

Haladnék. Előre. A céljaim felé. Most speciel a postára – még zárás előtt szeretnék feladni egy levelet. Egy nagyon fontos levelet. De nem haladok.

Haladnék. Előre. A céljaim felé. Most speciel a postára – még zárás előtt szeretnék feladni egy levelet. Egy nagyon fontos levelet. De nem haladok. Embertömeg özönlik szemből – mint a biliárdgolyók ütközünk egymásnak – még szerencse, hogy nincs a közelben lyuk. Az előttem sétáló – helyesbítek vánszorgó göndör hajú férfi nem sok esélyt ad arra, hogy megelőzzem. Méla léptekkel halad, miközben a telefonját bámulja – azt az okos fajtát, ami tulajdonképpen már nem is a telefonálás miatt vesz meg senki. Kicsit „véletlenül” a sarkára lépek. Nem reagál – csak karmesteri mozdulatokkal püföli az érintőképernyőt. Nem hagyom annyiban – megérintem a vállát:

- Bocsánat! Sietnem kell! Elengedne? –kérdezem.

Hátrafordul, és úgy néz rám, mint aki százéves álomból ébred, és észreveszi, hogy az élet elrohan mellette. Színpadias mozdulatot téve félreáll:

- Parancsoljon Hölgyem… Ha már annyira sietős…

- Igen. Sietős…- felelem, és az ő eddigi sebességéhez képest elszáguldok mellette.

Végre. Haladok. Előre. Mögöttem szapora cipőkopogás hallatszik. Hátranézek. A csiga-maraton eddigi győztese – a göndör hajú férfi trappol utánam fújtatva. Vajon mi lett ilyen sürgős? Talán csak nem versenyezni akar? Legyen!- gondolom, és gyorsítok: nehogy azt higgye már, hogy megelőzhet.

- Hölgyem! Hölgyem! Várjon már egy kicsit… - kiált utánam.

- Azt már nem – nem fogom hagyni, hogy elém kerüljön.

- Kérem! Álljon meg! – kiabál.

Lassítok egy kicsit, s hátra sem fordulva foghegyről odavetem:

- Nem érek rá – sietek a postára…

- Akkor talán a levelet is magával vihetné, amit elhagyott… - jön a válasz.

Ott a pont.