Undor - Napi 1perces

Írta: ,

Nem igazán tudta, miért érez így a férfi iránt. Egyidejűleg volt felháborodott és sajnálkozó, megvető és szégyenkező.

Megpróbálta felvenni a pókerarcot, amikor elment mellette, de az mintha megérezte volna befolyásolhatóságát azonnal elé toppant:

– Csak egy pár kiflire valót adjon! Kérem! Nem tudok mit enni… Beteg vagyok most is, legyengültem az éhezéstől…– nyüszítette, miközben teljesen belehajolt az arcába, olyannyira, hogy tisztán érezte a belőle áradó érett alkoholnak, és az olcsó dohánynak orrfacsaró bűzös keverékét.

Undorodva lépett hátrébb, pedig soha nem szokott ennyire nyilvánvalóan viszolyogni senkitől és semmitől.

– Kérem… Kérem, csak 100 forinttal szánjon meg… – próbálkozott újra a hajléktalan, majd amikor látta, hogy a táskájába nyúl szélesen elmosolyodott szuvas rothadó fogait elővillantva.

– Rendben. Adok magának pogácsát… – húzta elő a 30 dekányi csomagot.

Az ősz hajú férfi úgy húzódott hátrébb mintha tüzes vassal fenyegetnék:

– Pogácsa? Nekem nem kell! Ne akarja nekem megszabni, hogy mit egyek!

Nem igazán tudta, miért érez így a férfi iránt. Egyidejűleg volt felháborodott és sajnálkozó, megvető és szánakozó. Csak azt nem értette, hogy miért ő érez szégyent a szavai hallatán?