Türelmetlenség - Napi 1perces

Írta: ,

Munkaszüneti napok előtt megtelik a város kétségbeesetten rohangáló potenciális vásárlókkal. Egy teljes napra bezár az összes üzlet.

„Jaj, Istenem! Mi lesz velünk, talán éhen is halunk!”-feeling lengi be a levegőt. A kis alapterületű zöldséges boltban is egymás sarkát tapossák az éhhaláltól rettegők, bőszen válogatva a friss zöldségekből-gyümölcsökből.

Az egy személyben tulajdonos és eladó középkorú férfi irigylésre méltó nyugalommal veszi az akadályokat: csomagol, mér, számol, blokkot ad, köszön, van egy pár jó szava mindenkihez – mozdulatai határozottak, gyorsak, de nyoma sincs kapkodásnak. 
– Kézcsók Márti néni! Látom húsleves lesz az ünnepi ebéd – veszi el mosolyogva a soron következő 70 év körüli asszonytól a kosarat.

– Igen Lajoskám. Az. Nálunk az van ünnepnapon és vasárnaponként is  – mosolyog vissza a kiskosztümbe öltözött asszony. Látszik, valaha olyan helyen dolgozott ahol ez lehetett a mindennapos viselete.

– Nem kell nejlontáska! Van kosaram – állítja le a zöldséges rutinszerű mozdulatát, amikor az egy hatalmas fehér nejlontáskát vesz elő. – Mindig arra tanítottam a gyerekeket, hogy spóroljanak, és kíméljék a környezetet – teszi még hozzá, majd hátrafordul, mert valaki véletlenül belerúgott a lábába.

A mögötte álló fiatal nő gúnyosan elmosolyodik, de esze ágában sincs bocsánatot kérni. Márti néni alapos gondossággal helyezi el szerzeményeit a kosarában: alulra teszi a burgonyát, répát, petrezselymet, karalábét, hagymát – felülre pedig a gyümölcsöket.

– Ó, majdnem elfelejtettem! Egy kis zeller zöldet is tennél még hozzá? Nélküle nem lesz igazi a leves zamata.

A fiatal nő egyre türelmetlenebbül toporog mögötte.

– Persze. Tessék! Ez az én ajándékom- mondja Lajos, – A többiért 1 410 Ft-ot tetszik fizetni.

Márti néni végigtapogatja a zsebeit...semmi. Ijedten a pultra néz.

– Hova tettem? Hova tehettem a pénztárcámat? Istenem, hogy lehetek ennyire szórakozott?

Remélem, nem a kosár legalján kuksol… – emeli fel a pultra a dugig rakott alkalmatosságot, majd egyenként kipakolja a tartalmát, az egyre hosszabb sorban állók rosszalló sóhajai közepette. 

A fiatal nő nem hagyja szó nélkül:

– Ne haragudjon, de amíg a mama ráérősen pakolgat, lemérné nekem ezt a pár paprikát? ÉN nem érek rá órákig várni, ÉN nem vagyok nyugdíjas – jegyzi meg epésen, és a pultra dobja a zakli paprikát.

Márti néni szégyenkezve lesüti a szemét és mentegetőzni kezd:

– Sajnálom. De ha megöregszik az ember, egyre tehetetlenebbé is válik… Sajnálom, hogy feltartom… – dobálja vissza nagy összevisszaságban a vásárolt holmikat.

Lajos megfogja az asszony izgatottságtól remegő kezeit:

– Csak nyugodtan. Van idő. Aki pedig türelmetlen, és nem ér rá, majd rájön: meg kell tanulni kivárni a sorunkat. A hölgynek is lesz majd remélhetőleg jó pár évtizede még erre…