Takarítósdi - Napi 1perces

Írta: ,

Már két teljes órája nála üldögélek, de nem jutottunk semmire.

– Az Isten szerelmére! Ülj már le végre ide, és beszélgessünk normális, emberi módon – ajánlom neki nevetve. Egy pillanatra megáll a kezében a törlőkendő, amivel éppen az orrom előtt sikálja az egyébként makulátlan tisztaságú konyhaasztalt.

– Én szeretem, ha rend vesz körül, Nálad egyenesen rosszul érzem magam… – jegyzi meg barátnőm ironikusan, kendőzetlenül célozva arra, hogy az íróasztalom közelében rendetlenség és – számomra ugyan átlátható, de más számára átláthatatlan – káosz uralkodik.

Szinte szédelgek, amikor újabb csatába indul – a fürdőszoba ellen: egyrészt a tisztítószerek átható vegyszer-szagától, másrészt attól a katonás rendtől, amit Éva szinte napi rendszerességgel, és mikroszkopikus precizitással végez.

Nála aztán milliméter pontossággal meg van a helye a poharaknak és az evőeszközöknek a tálalóban, nagyság, vastagság és szín szerint kategorizáltak a könyvek, egyfelé állnak a szőnyegrojtok, esélyük sincs a porcicáknak.. ellenkező esetben „ördög és pokol”, tragédiák sorozata veszi kezdetét.

Küzd a kényszerei ellen nap, mint nap – hol sikerrel, hol sikertelenül.

– Igazán kereshetnél magadnak valami hasznosabb és üdítőbb elfoglaltságot… – mondom, amikor elköszönök tőle, de csak sejtelmesen megmosolyogja tanácsomat.

Állítólag a figyelem-elterelő tevékenységek (sport, baráti találkozók, hobbi) végzésével egérutat nyerhetünk mániáink ellen.

Apropó, egérút: Kata nemrég zaklatottan hívott. A lépcsőházban látott egy egeret! Azt hiszem, oda kell mennem – ellenkező esetben kihívja még a terrorelhárítást is a levadászásához…

Szegény egér!