Pesszimizmus - Napi 1perces

Írta: ,

– Én megpróbálhatom, de úgysem fog sikerülni – mondta Emese, és beült oktatója mellé az autóba.

Vizsga volt. Újra. Immár harmadjára. Az elméleti vizsgákon – tőle szokatlan módon – hibátlanul teljesített, de a vezetés az rémálom volt minden percében.

– Ennyi gyakorlás után már sikerülnie kell! – nézett rá biztatóan az oktató, de tudta, résen kell lennie: a lány már jó párszor ráhozta a frászt a kapkodásával.

Akkor talán el is indulhatnánk – szólalt meg a vizsgabiztos, akit Emese már az első pillanatban ellenszenvesnek talált.

Elindultak. Az első jelzőlámpáig minden simán ment: nem ütött el senkit, nem kellett előznie, nem kellett sávot váltania, épp csak meg kellett állnia a pirosnál. Idegesen dobolt az ujjaival: feszülten várta, mikor vált a lámpa. Végre: sárga, zöld – nagy gázzal indult: a kocsi a kereszteződés közepén le is fulladt alatta. 

– Semmi baj! Indítson újra! – mondta megnyugtató hangon a vizsgabiztos, de ő alig hallotta a szavait. Annyira lüktetett szíve, majd kiugrott a helyéből. 

Elindultak.

– A következő sarkon forduljon balra!

– A következő utcánál forduljon jobbra!

– Álljon meg az első helyen, ahol meg lehet állni!

– Induljon el, majd váltson sávot!

– Elmegyünk a körforgalomig… – osztotta az utasításokat katonatiszt módjára a vizsgabiztos.

– Ő pedig teljesítette, mint egy robot: fordult, sávot váltott, megállt, elindult, sodortatta magát a forgalommal. Szinte kívülről látta önmagát: kiszabadult hajszálai izzadtan tapadtak homlokára, szemfestéke csomókba gyűlt a szeme sarkában, rúzsa elkenődött – kellett neki a barátnőjére hallgatni... méghogy legyen csábító, mert a nőiességével meglágyíthatja a vizsgabiztos szívét!

– Rendben. Most pedig tolasson be az első parkolóhelyre ahová lehetséges! – kapta az újabb utasítást.

Betolatott. Hát ennyi volt. Megint. Mit fog szólni az édesapja, aki kamionjával már bejárta a kontinenst? Vagy az anyja, aki szerint a jogosítvány alapvető tartozéka minden embernek? Szédelegve nyitotta ki az autó ajtaját, könnyeinek nem igazán tudott megálljt parancsolni.

– Hova-hova kisasszony? Még nem végeztünk.

– Ki kell szállnom… Majd itt kinn megvárom a papírokat… Előre tudtam, hogy nem sikerül… – szipogta.

– Hallja, amit mondok, még nem végeztünk! Üljön vissza és önállóan, utasítások nélkül vezessen vissza a kiindulási helyre!

– Muszáj ezt? Ne kínozzon már tovább! Adja ide a papírokat a sikertelen vizsgáról, és már itt sem vagyok! – ült vissza kelletlenül az autóba orrát törölgetve.

– Nem értem magát. Most mindenáron arról akar meggyőzni, hogy sikertelen lett a vizsgája? Eddig még nem találtam rá okot, de ha nem indul el 20 másodpercen belül, elgondolkodom rajta.

– Én… Én azt hittem, hogy nem sikerülhet… – habogta Emese immár mosolyogva.

– Ne higgyen semmit! Inkább vezessen!

Emese pedig boldogan tette, amit kell, és elhatározta: soha többé nem lesznek negatív gondolatai.