Optimizmus - Napi 1perces

Írta: ,
Zoli élesen emlékezett mindenre – a pillanatra, amikor egyetlen rossz döntés eredményeként fenekestül felfordult az élete.

Zoli élesen emlékezett mindenre – a pillanatra, amikor egyetlen rossz döntés eredményeként fenekestül felfordult az élete. Vitatkoztak, mint mostanában mindig.

Nevetséges apróságokon el tudtak rágódni napokon át: ki vigye le a szemetet, ki menjen bevásárolni, miért nem rakja el a ruháit. Elege lett – mindenből, és mindenkiből. Beült az autóba, és eszement száguldásba kezdett. A harmadik kanyar után a villanyoszlop állította meg. Most itt fekszik talpig gipszben, a mennyezet repedéseit bámulva... és rettenetesen sajnálta magát. Mi lesz így vele? Ki fog helyette dolgozni?

Mi lesz, ha örökre „nyomorék” marad? Hogy lesz képes felépülni romjaiból? Mi lesz, ha a történtek után Ivett elhagyja – hisz ki küszködne egy ilyen kriplivel, mint ő? Férfiúi büszkeség és tartás ide vagy oda, könnyezni kezdett. – És még letörölni sem vagyok képes – dühöngött magában csendesen, és sajgó karjait óvatosan mozdítani próbálta; mindhiába. 

– Jobb lett volna, ha ott maradok az árokparton. Akkor nem lennék terhére senkinek! – dünnyögte.

– Tessék? Mondott valamit? – szólalt meg a mellette lévő ágyon fekvő szakállas férfi. 

– Ne haragudjon, hogy felébresztettem, hangosan gondolkoztam – felelte.

– Ilyesmin nem érdemes még gondolkozni sem… – tanácsolta a szakállas.

Zoli érdeklődve fordította felé a fejét. 

– Már miért ne? Mit gondol, ki fog egy ilyen szerencsétlen fogyatékossal foglalkozni? Elveszítem a munkám, elveszítem a szerelmem, idővel elveszítem a lakásom... elveszítek mindent: az egész életem – sorolta és egyre nagyobb kétségbeesés lett úrrá rajta.

– De egyvalamit nem veszíthet el! – emelte fel a hangját a szakállas.

– ???

– Az élni akarását. Lehet, hogy most hirtelen megváltozik minden, de higgye el: meg fogja találni a helyet, ahol jól érzi majd magát. És léteznek azok az emberek is, akik ebben támogatni fogják. Én már tudom, hogy így van…

Az ágya mellé húzta a kerekesszéket.

– Ha NEKEM így sikerült, magának is sikerülni fog… – mosolyodott el biztatóan, majd kitakarta a lábát. Illetve a lábai helyét. Erős, izmos karjaival megemelve magát átcsúszott a kerekesszékbe. Van munkahelyem, van feleségem, két apró gyerekem, biztos egzisztenciám. És mindez azóta… Akarjon élni! Küzdjön, bízzon, és még szebb élete lesz, mint azelőtt.

Zoli csodálattal nézett a megcsonkított férfi után, és tudta: igazat beszél…