Nőj fel végre! - Napi 1perces

Írta: ,

Pillanatok alatt eltüntette a két krémest – szinte habzsolva evett, fültől-fülig tiszta hab és krém lett. Nem tudott viselkedni.

De honnan is tudta volna miképp illik társaságban megnyilvánulni, amikor nem volt, aki megtanítsa neki? Apja, anyja alkoholista volt, testvérei elérve a felnőttkort szétszéledtek ő – a kicsi, a maga 15 évével – maradt egyedül, aki valamelyest törődött velük.

Mert ha nem gondoskodik róluk, talán éhen is haltak volna. Amikor volt pénz, segélyosztáskor, jutott mindenre: literszámra folyt a sör, a bikavér, a rövidital – degeszre tömődött a bendő, még kacsamájra is futotta, majd 3 hétig ment a hitelért kunyerálás, az üvegvisszaváltás, a kéregetés, és a viták.

Szégyellte, de nem tagadhatta meg őket, mégiscsak a szülei voltak. 

– Hoztál sört? – támadott rá egyből az apja.

– Nem. Pista bá nem adott többet hitelre! 

– Mi az, hogy nem adott? Mindig meg szoktuk adni neki! – háborgott az öreg.

– De most nem hajlandó többet hitelezni! 

– Akkor mit fogok inni! Azonnal menj el a sarki kocsmába, ott még nem voltunk ebben a hónapban! 

– Nem. Nem voltam, mert 14 ezerrel még most is tartozunk nekik! Fogadd el, hogy mától nem iszol annyit! 

– De még 1 hét van a segélyig! Én azt nem bírom ki! Ezt nem teheted velünk! Betegek leszünk, ha nem ihatunk… – kapcsolódott be a beszélgetésbe az anyja is. – AZONNAL menj el a boltba és SZEREZZ valamit! Mert ha nem… – tett egy fenyegető lépést a fia felé. 

A fiú összerezzent. Védekezőn az arca elé tartotta a kezét, és hátrálni kezdett. Egyszerre estek neki: ütötték ahol érték, szidalmazták, rugdosták, ököllel püfölték.

– De én nem tudok hozni… Értsétek meg! Ne! Ne! Ez fáj! – nyüszítette a fájdalomtól.

– Mihaszna kölyke, hát ezért tartalak, hogy folyton nyavalyogj! Nőj fel végre! – üvöltötte az apja, majd kipenderítette a bejárati ajtón.

A fiú órákig ájultan feküdt a vizes földön. Nem tudott mozogni – minden tagja fájt, alig kapott levegőt. Amikor magához tért, már besötétedett. Bevonszolta magát a házba, hortyogó szülei mellett óvatosan összepakolta azt a pár ruhadarabot, amit a magáénak tudhatott – és útnak indult.

Tudta: fel kellett nőnie…