Népi sportjáték - Napi 1perces

Írta: ,

Nem tudom, mi lenne velünk földi halandókkal, ha hirtelen 2 hétre bezárnának az üzletek.

Valószínűleg éhen és szomjan halnánk, vagy egymás tartalékait fosztogatnánk naphosszat.

Az ember azt hinné – így ünnepek után két héttel –, hogy még mindenki el van telve azokkal a válogatott finomságokkal, amit kontrolálatlan mennyiségben sikerült magába tömnie, és esze ágában sincs megrohamozni a boltokat.

Nos, nem csömörlött meg senki, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy egymás sarkát tapossuk a bevásárlóközpontban. Igen. Én sem vagyok kivétel.

Igaz, én „csak” a szokásos heti joghurt, és kifli-adagunkért ugrottam be, és semmi mást nem szándékozom venni. Nincs így ezzel az előttem turkáló idős nő.

Bevásárlókocsija tömve minden jóval (még egy kiló „igazán akciós” szaloncukrot is felfedezek benne), percek óta válogatja a kifliket, puszta kézzel fogdossa, nyomogatja, majd dobálja őket halomba, mire kiválaszt kettő – azaz kettő darabot a gúla aljáról. 

– Tessék, kedveském! Most már maga is idefér – fordul hozzám mosolyogva, majd megtörli az orrát. A tenyerébe. 

Inkább zsemlét veszek (szigorúan csak az erre rendszeresített fogó használatával),  azt legalább nem láttam ki, miként, és milyen kézzel fogdosta össze.

A pénztár felé tartva a zöldséges részleg mellett haladok el – ott is dúl a háború a legbelső, legalsó, legszebb példányokért, méterekre elhallatszik a paradicsomok, uborkák koppanása, a zellerszárak roppanása.

Az önkiszolgáló süteményespultnál az előrecsomagolt tortákat vizslatja egy szemüveges kopaszodó férfi – óvatosan körbekémlel, majd határozott mozdulattal alaposan benyomja a műanyag borítást: az oroszkrém torta fél oldala szétlapul tenyere alatt.

– Valami baj van a süteménnyel? – kérdezem. Meglepve felpillant, majd rám mordul.

– Törődjön a maga dolgával! Mi köze hozzá?

Majd látva, hogy nem mozdulok, mégis folytatja. – Egyébként el ne merje venni… Van itt hibátlan is, abból válasszon, ha kell… – látva értetlenkedő tekintetemet tovább magyaráz. – Egy fél óra múlva visszajövök érte, és megkapom féláron…

Hihetetlen fifika – eszembe nem jutna ilyesmit tenni. 

Mindenki siet, lökdösődik, előz, tapos, és tipor, szitkozódik, előnyt kovácsol, neveletlenkedik – még vásárlás közben is.

Görcsbe rándult grimaszok... visszatértek a mosolytalan hétköznapok. Mégis jó lenne, ha bezárnának az üzletek 2 hétre…

Legalább akkor értékelnénk azt, ami most természetes, s nem tennénk tönkre készakarva.