Megtorpanni - Napi 1perces

Írta: ,

Sokakkal ellentétben nem is bánta, hogy vasárnaponként zárva tartanak a 200 négyzetméternél nagyobb üzletek. Így nem kellett az unokáival órákat bóklásznia az áru-rengetegben.

Nem. Nem az unokákkal volt baja: őket továbbra is szívesen kísérgette minden szombaton– hol a játszótérre, hol focimeccsre, moziba, klub délelőttökre, vagy csak a közeli parkba…

De a bevásárlós, hisztizős, értelmetlenül nézelődős vasárnapokat felváltotta az együtt sütős- főzős-beszélgetős nyugalom. Most is ott ültek a megterített asztal mellett – fáradtan, éhesen: a díszes porcelán tálban ott gőzölgött a húsleves, a sült fűszeres hús illata lengte be a teret, a házi almás lepény pedig türelmesen várta a sorsát.

– Na, ugye jó volt együtt elkészíteni az ebédet? – kérdezte az unokáit boldogan.

– Jó, jó, de azért jobb lett volna most is plázázni… – dohogott Áron, az egyébként szótlanságáról híres kiskamasz, miközben titokban az asztalterítő takarásában a tabletjével babrált: őt kifejezetten zavarta, hogy nem tölthet órákat a műszaki üzletekben.

– Meséljetek egy kicsit: mi volt a suliban… – fordult a lányok felé, ezzel próbálva elterelni a fiú figyelmét is.

– Mesélni kezdtek. Egyre inkább belemelegedtek – olyannyira, hogy Áron is bekapcsolódott a beszélgetésbe. Ebéd után közösen elmosogattak, mindent a helyére raktak, majd kiültek a lágy tavaszi napsütésbe a teraszra.

Kissé elpilledve az ebédkészítés fáradalmaitól, és az elfogyasztott energialökettől szótlanul nézték az udvaron hancúrozó macskákat, hallgatták a madarak énekét, élvezték az idillt. Ő boldogan mérte végig unokáit, és áldotta a törvényhozók döntését a vasárnapi zárva tartásról.

– Istenem! Micsoda giccs! – szólalt meg kisvártatva Áron, de mégsem nyúlt a tabletje, vagy az okostelefonja után.

Talán – ha a felnőttek is hajlandóak lesznek megmutatni neki – idővel képes lesz ő is megtorpanni a nagy pörgésben.