Meglepetés - Napi 1perces

Írta: ,

– Tudod, mit? Ha szerinted ebben is neki van igaza, költözz hozzá! Összeillő pár lennétek! – kiabálta magából kikelve Dóra, és becsapta maga mögött az ajtót.

Szélviharként robogott le a lépcsőn, s vágódott ki az utcára, dühtől kivörösödött arcát jégként hűsítette az esti hideg szél, de nem törődött vele, csak ment ment előre, maga sem tudta, hogy hova.

Ádám már nem először mérgelte fel azzal, hogy az ő állítólagos legjobb barátnőjének, Klárinak adott igazat. Eleinte csak otthon adott hangot annak, hogy Klári mennyivel pozitívabban látja a világot, mint ő – ami igaz is volt, de ezt nem kellett volna folyamatosan az orra alá dörgölnie –, viszont mára már odáig értek, hogy szemtől-szemben is a Klári szavait itta, és képes volt órákig tartó szócsatákat vívni csak azért, hogy Klári állításait igazolja.

Ma is mindenáron arról akarta meggyőzni, hogy az egyébként mindannyiuk által kedvelt sarki kisvendéglő helyett érdemesebb az új belvárosi flancos étteremben eltölteniük az estét, mert „Klári szerint az egy kifinomult hely”. 

– Kell is neki a kifinomultság! Alig képes arrébb vonszolni a hájas hátsóját, mert folyton tömi magába a krémeseket! – motyogta, miközben egyre vadabbul csörgő telefonját próbálta elnémítani.  – Ha azt hiszed drágám, hogy egy bocsánatkérő telefonhívással elsimíthatod a dolgot, akkor nagyon tévedsz! – egyetlen mozdulattal kikapcsolta a készüléket, és elhatározta, hogy csak azért is jól fogja érezni magát. 

A sarki kisvendéglő előtt elhaladva furcsa kíváncsiság lett úrrá rajta: miért nem jó Klárinak ez a barátságos kis hely, ahol oly sokszor megfordultak már? Miben különbözhet a belvárosi étterem? Újra csörgött a telefonja. Klári hívta:

– Szia, Dóri! Bocs, hogy megzavarlak a készülődésben, de szólok, hogy egy kicsit késni fogok… 

– Figyelj, én nem igazán szeretnék odamenni… szerintem fújjuk le ezt az egészet… – szabadkozott Dóra.

– Tudtam, hogy ez lesz… Mondtam előre Ádámnak, hogy rossz ötlet… – sóhajtott fel bosszúsan Klári 

Dóra nem értett semmit.

– Miről beszélsz?

– Ádám kitalálta, hogy az új étteremben kellene megünnepelnetek a megismerkedésetek tízedik évfordulóját… Sejtettem, hogy Te ragaszkodsz a megszokott dolgaitokhoz, de ő hajthatatlan volt, mindenképpen meglepetést akart okozni… 

– Hát, az sikerült is neki… – nevetett fel megkönnyebbülten Dóra.

– Akkor most sztornó az egész? Ne is készülődjek? 

– De. Nemsokára ott leszünk.

– Örülök, hogy így döntöttél, már a többiek is nagyon várják a bulit.

Dóra szégyenkezve kullogott haza. Ádám a konyhában ülve duzzogott. 

– Még nem pakoltam össze… Gondoltam, megvárlak… Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy bármit is elviszek, ami nem az enyém… 

– Pedig el fogod vinni…

Ádám megbotránkozva pattant fel. Minden izma pattanásig feszült, látszott, hogy azonnal robban a méregtől.

– Mármint engem, abba az étterembe… – nevetett fel Dóra, és szerelmesen csimpaszkodott Ádám nyakába. – Ígérem, a következő tíz évben igyekszem legyőzni a gyanakvásomat…