Még egyszer, utoljára - Napi 1perces

Írta: ,

Mások számára idegesítő szokásai voltak, de ő mit sem sejtett erről. Boldogan vetette bele magát mindenbe – munkába, szerelembe, szórakozásba – olyan szenvedéllyel, mintha minden napja az utolsó lenne, s azt maximálisan ki szeretné élvezni.

Ennélfogva ahol ő megjelent kő kövön nem maradt – forgószélként tombolt végig a társaságon.

A beosztottjaitól elvárta, hogy mindig álljanak a rendelkezésére: akár hajnali háromkor, vagy hétvégén, sőt az ünnepnapok sem voltak szentek és sérthetetlenek a számára.

Senki sem mert, vagy akart nemet mondani neki: annyi prémiumért, amit minden év végén a markukba számolt belefért ennyi kényelmetlenség.

A szerelmeit elhalmozta minden földi jóval – vacsorák, luxus utak, ékszerek – cserébe el kellett tűrniük a tényt: nincsenek egyedül: párhuzamosan több kapcsolata is volt, amit soha nem is tagadott előttük.

Szórakozni is csak extrém körülmények között tudott: mindent az elsők között kipróbált, amit ember e földön feltalálni képes volt. Aztán egy ködös novemberi hajnalon hazafelé tartva a soros vállalati rendezvényről frontálisan belehajtott egy román kamionos.

Állítólag nem szenvedett sokat – amilyen hévvel élt, olyan hévvel is halt meg. Idős édesapja örökölte mindenét: a fényesen jövedelmező vállalkozását, a sportautóját, a hatalmas házat, amiben élt.

S ő örökölte annak a titkos szobának is a kulcsát, ahova a férfin kívül soha senki sem tehette be a lábát. Idegesítő szokásai voltak. De senki sem sejtette, hogy ennyire… a szobában ugyanis percnyi pontossággal dokumentálva volt az egész élete: fényképek, rejtett kamerás felvételek, hangfelvételek – mindenről, mindenkiről, önmagáról - kategorizálva, véleményezve, és egy búcsúlevél, amelyet már 18 éve írt, s amelyben megmagyarázta a titkos szoba voltát.

„ Szeretném, ha nem merülnék feledésbe!”

Nem fog.