Letargia - Napi 1perces

Írta: ,

Klári szinte szárnyalt a boldogságtól: megkapta az állást, szolgálati autóstól, költségtérítésestől, szabad időbeosztásostól – ahogy arról mindig is álmodott. 

Energiabombaként robbant be lakásuk ajtaján, hogy elújságolja a nagy hírt:

– Hol vagytok? Képzeljétek, sikerült! Hétfőtől főállásban képviselhetem az ország egyik vezető biztosítócégét! – kiabálta már az előszobából.

Gyorsan lerúgta a csizmáját, ledobta a kabátját, táskáját.

– Nem is hittem volna, hogy ilyen könnyen megy… A főnök nagyon rendes, szabad kezet adott mindenben… Értékelte a felsőfokú nyelvvizsgáimat, és a korábbi munkahelyeimen szerzett tapasztalataimat. Hol vagytok?– lépett be a nappaliba.

– A férje a hatalmas bőrfotelben terpeszkedett, ki tudja, hogy aznap már hányadik focimeccset bambulva a tévében; a 20 éves munkanélküli fia pedig a számítógép előtt múlatta az időt már hajnal óta.

– Hát nem is örül velem senki? – kérdezte lelkesen.

– Még mielőtt belefognál, a nagy önmegvalósításba, hoznál nekem egy sört? Teljesen kiszáradtam… – nézett fel rá egy pillanatra a férje.

– Anya! Nekem meg egy ásványvizet… és ha már úgyis a konyhába mész, összedobhatnál nekem egy szendvicset is… – vetette oda foghegyről a fia.

Klári hosszú másodpercekig tanácstalanul álldogált.

– Na, mi lesz? Talán külön kérvényt írjak? – kérdezte a férje nem titkolt dühvel a hangjában.

Klári sarkon fordult, de nem a konyha felé vette az irányt, hanem az előszobába ment. Felhúzta a cipőjét, felvette a kabátját, felmarkolta a slusszkulcsot, a táskáját, s már éppen az ajtót nyitotta, amikor a férje nagy dérrel-dúrral utánament:

– Hát TE? Hova indulsz? Hisz még csak most jöttél…

– Ja. Sok év után először sürgős dolgom akadt… Megyek „önmegvalósítani”… – felelte, és bevágta maga mögött az ajtót.

Szárnyalt a boldogságtól, és elhatározta: nem hagyja magát elbizonytalanítani…