Kőfal - Napi 1perces

Írta: ,

Zavarta a főutca forgalma: már kora hajnalban kamionok dübörögtek végig az aszfalton, megremegtetve még az ágyat is a teste alatt.

Reggel kisiskolások jókedvű csivitelése szűrődött be a zárt ablakokon keresztül, napközben kíváncsi gyalogosok, biciklisek, motorosok bámultak be az udvarába – figyelve ténykedését –, köszönéssel, beszélgetés kezdeményezésével szakítva félbe alkotó munkáját.

Ahogy teltek a hetek úgy lett elege abból, hogy az ihlet oly ritka pillanatait szappanbuborékként hessegetik el az alkalmatlankodó idegenek.

Felhívta építési vállalkozó ismerősét és megrendelte – ahogy ő nevezte – a „védvonalat”: a két és fél méter magas kőfalat az utca és a saját tulajdona között.

Amikor kész lett, mérhetetlen nyugalom szállta meg: végre alkothat, festhet – senki sem zavarta. Nem zavarta a gyermekzsivaj, a motorzaj, a köszönés, a kíváncsi tekintetek.

Állt az üres vászon előtt... várta a pillanatot hogy keze lendülhessen... képzelete szárnyalhasson, de… De nem történt semmi. Csak állt, állt és hallgatta az utca távoli tompa morajlását – és zavarta a viszonylagos csend.

Ahogy az a tudat is, miszerint lehet, hogy kintről nem látnak be hozzá, de ő sem lát ki a kőfalon át…