Kínos - Napi 1perces

Írta: ,

Eszter három évtizednyi bolti munka után tudta, kire kell odafigyelnie – ki az, akinek „ragad” a keze. 

A terhes fiatal lányt is rögtön kiszúrta, aki már vagy tíz perce bóklászott a sorok közt, kosarában egyetlen túró rudival. Mindent alaposan megnézett, megforgatott, majd gondosan visszatett, miközben a szeme sarkából lopva figyelte, látja-e valaki.  

Eszter a pénztárban állva figyelte az eseményeket., s bosszúsan konstatálta: újabb kínos helyzetet kell megoldania. A lány következett:

– Csak a túró rudi lesz? – kérdezte Eszter, adva egy utolsó esélyt a vallomásra.

– Igen…

– Gondolom, a táskádban található kávét, táblás csokit, és májkonzervet is ki szeretnéd pakolni a szalagra.

A lány fülig vörösödve tátogott:

– Én… Én…

– Gondolom, nem véletlenül kerültek oda… biztosan azokat is ki szeretnéd fizetni… – folytatta Eszter még mindig nyugodtan, és magában azon imádkozott, hogy ne bánja meg, amit tesz.

– Persze… Igen – szólalt meg örökkévalóságnak tűnő idő után a lány, és kipakolta a táskából a kérdéses termékeket. – Ilyen állapotban az ember annyi mindent megkíván… – simított végig gömbölyödő hasán.

– Gondolom, így van… 1 235 Ft lesz.

A lány fizetett, majd kapkodva elpakolta szerzeményeit.

– Köszönöm… – rebegte elhaló hangon, és szégyenkezve lesütötte a szemeit.

– Van mit… Egyébként mondd meg az édesanyádnak, hogy üdvözlöm – tette még hozzá Eszter, és nosztalgiával gondolt a közös gyermekkorukra, csínytevéseikre, botlásaikra.

– Meghibbantál? Lopott és elengedted? – kérdezte meghökkenve a kolléganője, aki szem- és fültanúja volt a jelenetnek.

– Lehet, meghibbantam…

– Azért kíváncsi lennék rá, ha nem ismerted volna, akkor is elnézted volna neki?

– Persze… Mindenki megérdemel még egy esélyt…