Karácsonyi mese - Napi 1perces

Írta: ,

Ült a félhomályos szobában és hallgatta a kályha biztonságos meleget adó duruzsolását.

Kintről nyikkanásnyi hang sem hallatszott be. A kutyák fülük botját sem mozdították a farkasordító hidegben, a puha hó érintetlenül fedte be az utcák szürke mocskát.

„Mindenki ünnepel!” – gondolta, miközben megbabonázva nézte a lángnyelvek szeszélyes csapkodását a fahasáb körül. „Csak én nem. ” – keserves sóhajtás hagyta el mellkasát.„Csak én vagyok szenteste is egyedül…”

A nyugdíjas klubban már tegnap megtartották a karácsonyi ünnepséget: színes műsorral, ajándékokkal, süteményekkel – ahogy azt illik – de az mégsem olyan volt…

Most mindenki a családjával ünnepel, unokák csimpaszkodnak a nyakukba, húsleves gőzölög a tányérjukban, narancs-, fahéj-, szegfűszeg-illat és a szeretet ölel körbe mindenkit.

Ő még csak fenyőfát sem állított – fölösleges mészárlásnak és pénzkidobásnak tartotta az egészet, a műfenyőt pedig zsigerből gyűlölte –, mindig koszorúk és a temető jutott az eszébe róla. Elmélázva gondolt régmúlt karácsonyokra: a szenteste meghittségére családja körében, a rokonlátogatások nyüzsgésére, a békére és boldogságra, ami ezeket a napokat jellemezte.

Hova tűnt el mindez? Hol rontotta el? A mai napig nem kapott rá választ: a férje meghalt, a rokonság szétszéledt, egyetlen gyermeke mesze földön ünnepel a családjával, s azt is csak rohanvást tessék-lássék teszi – mert hajtja a pénzt.

Igen. A pénz. Az lett a megrontója mindennek… Amikor először azt kellett mondania külföldre települő lányának: „Nem tudok adni. Egyetlen vagyonom ez a kis ház, amiben élek, és a nyugdíjam. Nem várhatod el, hogy eladjam…”

De. Elvárta. Meg is sértődött a visszautasítás hallatán. Azóta évente egyszer halottak napjára hazajöttek, egy délutánt nála töltöttek – kínosan ügyelve a formaságokra –m majd visszautaztak.

De az idén még csak halottak napjára sem jöttek haza. Hiába telefonált, hiába írt nekik, a telefonszám már nem létezett, a levelei sorra visszajöttek. Hiába aggódta betegre magát miattuk – mintha kámforrá váltak volna.

Letörölte a könnycseppeket az arcáról, nehézkesen felemelkedett, és kibotorkált konyhába. Felkapcsolta a villanyt. Az éles fény bántotta a szemeit – hunyorogva elővette az „ünnepi vacsoráját”: 2 szelet kenyeret, egy szelet töltött fasírttal.

Meggyújtotta a gyertyákat az adventi koszorún, amit a kisiskolásoktól kapott ajándékba, letelepedett a konyhaasztal mellé, evett, majd visszament a szobába. Kényelmesen elhelyezkedett, kezébe vette a távirányítót – de még mielőtt bekapcsolhatta volna a tévét, a kapucsengő visítása törte meg a csendet.

Csodálkozva nézett a faliórára: ki lehet az este nyolc után, ráadásul ünnepnap? Először azt gondolta, ki sem nyitja az ajtót: hátha valami rossz szándékú kifigyelte, hogy egyedül van.

De aztán meggondolta magát – fordult a kulcs, nyílott az ajtó, és… és egy halom bőrönd nézett farkasszemet vele, amit valaki akkurátus gonddal a teraszára halmozott. 

– Na, nem… Ki szórakozik velem ilyenkor? – nyögte mérgesen a kapu felé kémlelve, de csak a kapuig vezető lábnyomokat látta a hóban. Már éppen be akarta zárni az ajtót, amikor szuszogva-fulladozva közeledett valaki, és újabb bőröndök landoltak a többi mellett, s a hatalmas kupac mögül lánya széles vigyora köszöntötte.

– Szia, Anyukám. Megérkezett a Jézuska… Beengeded? – kérdezte, s már ölelte, csókolta ahol érte. 

Végtelen nyugalom szállta meg – s olyan békesség áradt szét tagjaiban, mint még soha.

Végre. Végre visszajöttek. Végre újra együtt lehetnek. Végre neki is újra van családja. Végre minden álma beteljesül… Nem hiába imádkozott… Mint a mesében… Csak egyet nem értett: miért rázza őt olyan erősen? Miért pofozgatja az arcát? És miért kiabál mindenki? S egyáltalán: kik ezek, akik itt rohangálnak a lakásában?

– Erzsi néni! Ébredjen! Hallja? Érti, amit mondok? Azonnal ki kell innen mennünk… Ég az egész konyha… Hallja? – rázogatta a szomszédban lakó fiatal nő. – Hívjátok a mentőket! Nincs teljesen magánál… Füstmérgezést kaphatott…

Mielőtt elájult, egyetlen mondat hagyta el a száját:

– Kár, hogy csak mese volt…