Kalandra fel! - Napi 1perces

Írta: ,

Állt a folyosó közepén, izzadva a türelmetlenségtől, és a félelemtől – szíve hevesen kalimpált, gyomra vészjóslóan háborgott, a mellkasát pedig valami megmagyarázhatatlan szorítás kötötte gúzsba

Állt a folyosó közepén, izzadva a türelmetlenségtől, és a félelemtől – szíve hevesen kalimpált, gyomra vészjóslóan háborgott, a mellkasát pedig valami megmagyarázhatatlan szorítás kötötte gúzsba.

Érezte, valami szörnyűség fog történni vele... valami olyan, ami sorsát más, ismeretlen irányba tereli majd. Olyan irányba, ami órákat csinál a percekből, ami szomorúságot a vidámságból, ami kétségbeesett küzdelmet az önfeledt mindennapokból.

– Foglaljon helyet.

Leült. Reszketve nézett a férfira, de nem igazán hallotta, amit beszél.

– Ebben vannak a leletei és a beutaló, ott speciálisan erre a problémára találnak majd megoldást – nyújtotta oda a borítékot.

– Persze, ez most nem jelenti azt, hogy mindennek vége… Nehéz út lesz, de higgye el: van értelme és megéri végigmenni rajta.

Van értelme. Nehéz út. Megéri végigmenni rajta. Van értelme. Nehéz út. Megéri végigmenni rajta. Van értelme. Nehéz út. Megéri végigmenni rajta. Van értelme. Nehéz út. Megéri végigmenni rajta. Van értelme. Nehéz út. Megéri végigmenni rajta – ismételgette magában egész úton hazafelé. – Mindennek vége. Mindennek vége. Mindennek vége. Mindennek vége.

Mindennek vége... patakokban folytak a könnyei. A zokogás oly mélyről tört fel belőle, mintha ősidők óta ott szunnyadt volna a testében arra várva, hogy mikor lesz alkalma vulkáni lávaként szétégetni mindent.  

Hazaérve legszívesebben mindent szétvert volna maga körül: ezért dolgozott, ezért idegeskedett, ezért hajtott évtizedeken keresztül? Ezért kelt hajnalban, s feküdt le éjfélkor – hogy most egyszeriben odadobjon mindent? Pár óra elteltével sikerült csak lenyugodnia.

Bekapcsolta a tévét. Borzalmas baleset elrettentő képeit mutatták – élvezettel részletezve a sérüléseket, a halottak számát, a visszafordíthatatlan tragédiát. Újra elsírta magát – rá is ez vár: a por, ahonnan vétetett.

Aztán elszégyellte magát: önsajnálattal nem fog menni semmire. Hisz Ő még ÉL. Esélyt kapott. Lehetőséget. Kiutat. Utat, amin, ha végigmegy – és megküzd –, nyerhet. Életet, éveket, szépeket… Mert NINCS MINDENNEK VÉGE. Az ő régi-új élete csak most kezdődik… Kalandra fel!