Jóslatok - Napi 1perces

Írta: ,

Barátnőmnek „korszakai” vannak. Nem áll szándékomban kigúnyolni őt – gyakorta ki is vesézzük ezen kirohanásait –, de néha falra tudnék mászni az őrültségeitől. 

Végigasszisztáltam már a „szoláriumos”, a „fitneszes”, a „műkörmös”, a „rózsaszín Barbie-s”, a „cserediákos- bébiszitteres” kirohanásait, de amivel legutóbb borzolta fel az idegeimet, végképp meggyőzött arról, hogy ideje lenne már helyrebillenteni a lelkivilágát.

– Délután jósnőhöz megyek… Elkísérsz? – kérdezte.

Először tiltakoztam, aztán próbáltam lebeszélni, aztán… Aztán szokás szerint beadtam a derekam. 

A lakótelepi betonrengeteg sivárságát értő kezek által gondozott virágágyások próbálták ellensúlyozni, a lépcsőházban átható vizeletszag és egér-ürülék szaga keveredett a lakásokból kiszivárgó olajos ételszaggal – egyszóval nem volt túl bizalomgerjesztő a hely ahová érkeztünk.

Ennek ellenére Éva tántoríthatatlanul vágtatott a célja felé: kettesével szedve a lépcsőfokokat egészen a negyedik emeleti ajtóhoz, ami rejtélyes módon pont abban a pillanatban tárult fel, amikor éppen csengetni akartunk.

A talpig fekete ruhába öltözött középkorú asszony betessékelt bennünket a „szentélybe”, ami semmiben sem különbözött egy átlagos félszobától.

– Látom, nem erre számítottak – jegyezte meg csodálkozó tekintetünket látva. – Én nem vagyok a misztikus külsőségek híve… NEKEM nincs szükségem ilyesmire. A ruhám is csak azért fekete, mert éppen egy temetésről jöttem haza… na, vágjunk rögtön is bele – mosolyog, és „kezelésbe veszi” Évát.

Egy pakli kártyát keverget, emelgettet, rakosgattat vele logikátlannak tűnő összevisszaságban.

– Kedvesem,  maga nagyon össze van zavarodva… – kezdi. – Nem elégedett azzal, amije van… Többet szeretne, sokkal többet… Nemrég csalódást kellett átélnie, ami nagyon megrendítette az emberekbe vetett bizalmát… De nehogy aggódjon: valaki mindig ott áll majd Ön mellett, akire minden körülmények között számíthat…

– Igen… Ahogy látom rövidesen a szerelem is bekopogtat majd… és kisbabát is látok…
Az elkövetkező negyedórában szó esik még a munkáról, amivel elégedetlen, a karrierjéről, ami felfelé ívelőben van, a barátokról, akik közül egy nagyon közel áll hozzá, a szomszédjairól, akik rövidesen borsot fognak az orra alá törni…

Éva szinte tobzódik az elé táruló jövő pozitív lehetőségeiben, majd elégedetten fizeti ki a jóslásért járó 5 000 forintot. A lépcsőházban kipirulva és lelkesen ismételgeti a hallottakat:

– Nemsokára szerelmes leszek, és gyerekem is születik, és elismerik a munkámat is… Hát nem csodálatos? – kérdezi.

– De. De ezt Én ingyen és bérmentve is megmondtam volna neked… – és kikacagom a grimaszt, amit válaszként kapok.