Jogok - Napi 1perces

Írta: ,

Anett kijelentése után szinte megfagyott a levegő. Percekig néma csend honolt az otthonosan berendezett nappaliban, csak a falióra ütemes kattogása jelezte az idő múlását.

– Remélem, ezt nem gondoltad komolyan! – szólalt meg végre az anyósa, s meg sem próbálta elrejteni a könnyeit.

– De. Komolyan gondoltam – felelte határozottan Anett, majd papírlapokat tolt a döbbenettől falfehér arcú volt férje orra alá. – Már megvan az időpont is. Minden leletem rendben, az engedélyt is megadták… Csak gondoltam, szólok, mielőtt holnap sor kerülne rá…

– Még jó, hogy szólsz? – háborodott fel az apósa – NEKÜNK is van beleszólásunk.

Anett elmosolyodott.

– Nos, beleszólásuk apuka, ebbe igazán nincs…

– De a fiunk gyereke… Ádám! Te egy szót sem szólsz? – bökte meg a fia vállát durván.

– Nem hiszem, hogy lenne jogom bármihez is a történtek után. Elváltunk, a döntés Anett kezében van – mentegetőzött az tehetetlenül.

– Köszönöm, hogy belátod… – vette el a papírlapokat Anett.

– De a TE fiad, vagy lányod! Jogod van dönteni róla! Ha tudtad volna, hogy úton van, lehet, el sem váltok! – sikította az anyós zokogásba fulladó hangon.

– Anyuka! Minket már semmi sem tudott volna együtt tartani. A gyerek sem. És ez így van jól – mondta Anett szomorúan.

– Annyira gyűlölsz, hogy egyedül nem vállalod a felnevelését – állapította meg a férfi, de Anett nevetése mellbe vágta.

– Sokat képzelsz magadról! Gyűlölet? Ki beszél itt érzelmekről? Egyszerűen most rossz az időzítés. Új város, új lakás, új munkahely, új élet… Végre szabad lettem, s azt csinálhatok, amit mindig is szerettem volna. Fényes karrier vár rám. EZ a gyerek nem fog megakadályozni abban, hogy mindezt megvalósítsam!

Hosszasan nézték egymást az anyósával. Anett látta, hogy minden egyes szava tőrként döf bele.

– Hogy Te milyen egy számító dög vagy! Kisemmizted a fiam, és ez sem elég... karriert akarsz, s emiatt MEGÖLÖD az unokámat! Szégyellhetnéd magad! – kiabálta magából kikelve. – Gyertek! Egy percig sem szívok egy levegőt ezzel a… ezzel a… – pattant fel a székről olyan hévvel, hogy feldöntötte a padlóvázát.

– Anyuka! Ne folytassa! Azok után, hogy a drágalátos fia megcsalt fűvel-fával, s minden este matt részegen támolygott haza, nem hinném, hogy jogukban áll szemrehányásokkal illetni engem…

Bezárta mögöttük az ajtót. Gyengéden végigsimított a hasán: igen, jól döntött. Elköltözik, új életet kezd, karriert épít, s megszüli múltjának benne növekvő édes darabját – s felneveli egyedül. Egyes-egyedül, csak az övé lesz, nem formálhat rá jogot senki más…