Ingerküszöb - Napi 1perces

Írta: ,

Vidám társaság gyűlt össze a bolt előtt: a fiatal nők egymás után zsinórban szívták a cigit, a férfiak sörös és pálinkás üvegeket emelgettek- szigorúan a törvény által megengedett helyen.

A középkorú asszony nem törődve a hideggel a kerítés tövére kuporodott, és elővette a sós kiflijét, s miközben evett, egykedvűen hallgatta a többiek hangos diskurzusát.

– Nehogy azt higgyétek, hogy én egész nap itt fagyoskodok majd a hidegen, és arra várok, hogy a nagyságos főnökasszony mikor méltóztatik kibújni a fűtött irodájából, hogy kiossza a feladatainkat! – méltatlankodott az egyik férfi, majd jól meghúzta az üveget.

– Pedig nem lehet hazamenni… – szólt közbe egy nő, majd idegesen megtörölte csöpögő orrát a kabátja ujjához.

– Inni sem lenne szabad, mégis iszunk… Másképp lehetetlen kibírni ezt a hideget…

– Pedig emiatt ki is rúghatnak… Ha megszondáztatnak, pórul jársz… – figyelmeztette a nő.

– Rúgjanak! Kit érdekel! – vonta meg a vállát a férfi.

Elhallgattak. A hirtelen támadt csendet furcsa nyöszörgés hangja törte meg. A hang irányába fordultak. A kerítés tövén üldögélő asszony kimeredő szemekkel kezdett el integetni.

– Jaj, Rózsi! Már megint bohóckodsz! De most nem fogsz átverni bennünket! – nevettek fel mindannyian.

A múltkor is azzal szórakozott, hogy az állkapcsát kiakasztva ijesztgetett mindenkit… Ha láttátok volna, milyen rémisztően nézett ki!

– Na, menjünk! Hátha már keresnek bennünket… – lépett ki a körből egy nő.

Sorra elindultak. 

– Jobb lenne, Rózsi, ha Te is feltápászkodnál, és velünk jönnél… – fordult még hátra egyikük, de mivel nem kapott választ, legyintett, és ő is a többiek után indult.

Rózsira a boltos talált rá. Az orvos szakértői vélemény szerint halálát az a torkán akadt kiflivég okozta, amit képtelen volt felköhögni…