Hozzáállás - Napi 1perces

Írta: ,

Nem tartom magam maradinak, de be kell vallanom: én a telefont – láss csodát – telefonálásra használom. 

Engem nem vonz az okostelefonok nyújtotta milliónyi lehetőség,, a nadrágzsebben hurcolható világ. De nem lehetek ezzel egyedül. A mellettem ülő fiatal anyuka is ádáz harcot vív az érintőképernyővel – mozdulatain egyértelműen látszik, hogy egyre idegesebbé válik sikertelen próbálkozásai által.

– Nem hiszem el! 
– Ilyen nincs!
– A fene… – a szájához kap, majd rám néz. – Bocsánat, de már kicsúszott a számon. 

– Semmi baj…  – felelem, és hagyom, hogy tovább gyötörje önmagát és a gépezetet.

–  Ne haragudj! Te sem tudod, véletlenül mit kell ezzel a vacakkal csinálni ahhoz, hogy TELEFONÁLNI lehessen vele? – fordul felém. 

Ketten kínlódunk tovább. Sikertelenül.

–  Fel akartam hívni a páromat, hogy jöhet értem… Elcseréltük a telefonjainkat... Hogy amíg várakoznom kell, leköthessem magam valamivel… Most meg nem tudok kilépni… –  magyarázza. 

– Segíthetek? – lép oda hozzánk egy 10 év körüli kisfiú, aki minden bizonnyal szem és fültanúja volt ügyetlenkedésünknek.

Nem mértem, de alig tíz másodperc múlva telefonálásra kész állapotban nyújtotta vissza a készüléket.

Mint mondtam: engem nem vonz az okostelefonok nyújtotta milliónyi lehetőség, a nadrágzsebben hurcolható világ, de hősiesen bevallom: kellőképpen elszégyelltem magam „műveletlenségem” okán ahhoz, hogy változtassak a hozzáállásomon.

Még akkor is, ha azt a bizonyos „okos” telefont továbbra is főként telefonálásra fogom használni…