Hideg zuhany - Napi 1perces

Írta: ,

Úgy érezte, szinte szárnyal a szerelemtől. Bármibe fogott, minden sikerült – különösebb megerőltetés nélkül győzte le a felbukkanó akadályokat. De hogyne tette volna ezt, amikor egyre közelebb és közelebb került ahhoz a pillanathoz, amikor végre összeismerkednek.

A barátnői kinevették a lángolása miatt – hogy lehet egy vadidegen fiúba szerelmesnek lenni? Ő tudta: lehet. Mert nem volt vadidegen. Annyi mindent tudott róla, hogy az már régi ismeretségekre jellemző.

Tudta, hogy hol és mit dolgozik, hol lakik, milyen autója van, hol és mit eszik, hogy edzőterembe jár minden hétfőn és pénteken, hogy focizik hétvégente, hogy a szüleivel él, és a két húgával, hogy nincs barátnője, hogy kik a barátai, és kik az ellenségei.

Esténként órákig álmodozott arról, miként fognak megismerkedni, hova járnak majd szórakozni, miként menti majd meg, ha bajba kerül, milyen lesz az első csókjuk, az első éjszakájuk, az esküvőjük.

Ma reggel is úgy érezte, szinte szárnyal a szerelemtől. Dolgozott benne a késztetés: látnia kell, még akkor is, ha emiatt elkésik a munkából. A hivatalba lépve inába szállt a bátorsága – most csak a fiú volt még szolgálatban, s az ablaka előtt is csak egyetlen személy várakozott. Legszívesebben visszafordult volna, de a biztonsági őrként dolgozó volt osztálytársa, előzékenyen tovább tessékelte:

– Most jó időpontot fogtál ki, nincs előtted senki… Megveheted a napi sorsjegyedet… –mosolygott rá kedvesen.

– De én… – suttogta, de mire észbe kapott, már az imádott férfival nézett farkasszemet. 

Igen. Hát elérkezett a nagy pillanat. AZ a pillanat, amikor megismerkednek. Amikor végre egymásba fonódik a lelkük. Amikor eldől a közös sorsuk. Remegve szólalt meg:

– Kérek egy kaparós sorsjegyet…

– Na, végre, hogy kinyögted, mi kell… 

Azt hitte, rosszul hall.

– Tessék?

– Azt hittem megöregszem, mire kinyögöd, miért állsz itt, mint egy faszent!

– Nem értem, miért vagy ilyen bárdolatlan… Én csak…

– Te csak? Te csak megnehezíted a mindennapjaimat! Jó, hogy itt vagy, mert most egyszer és mindenkorra tisztázhatjuk ezt a szerencsétlen helyzetet, amit teremtettél… – felemelkedett a székéből. Magas volt és fenyegető.

– Én nem…

– Azt akarom, hogy fejezd be a zaklatásomat! Ne kövess, ne bámulj, ne kérdezősködj felőlem, ne tégy nevetségessé a barátaim előtt! Kattanj le rólam, mert én SOHA, érted SOHA nem leszek a szerelmed.

Ő nem ezt akarta. Ő nem így gondolta. Ő nem akart gondot okozni senkinek. Neki meg pláne nem. Habár, mint kiderült, a fiú nem is olyan jól nevelt, mint azt hitte. Zokogva rohant ki az ajtón, miközben érezte: megsemmisül a megaláztatástól.