Háziegér - Napi 1perces

Írta: ,

– Apa! Ne bántsd! Olyan aranyos! – sikította az ötéves és éppen a kezében lévő nagy lexikonnal lecsapni készülő apja, és a sarokban kucorgó egér közé vetette magát.

– Dehogynem bántom! Semmi keresnivalója a lakásban!– tolta félre a gyereket a férfi.

– Apa! Ne! Ne öld meg! – zokogta most már a kislány, majd toporzékolva ráncigálni kezdte az apja pólóját, az egér eközben, kihasználva az alkalmat, eliszkolt az íróasztal alá.

– Látod, mit csináltál? Most mászhatok az asztal alá! – dohogott a férfi négykézlábra ereszkedve. A kislány boldogan kacagott.

– Hát ti? Mit műveltek itt ekkora csatazajjal? – lépett be az ajtón az anyuka, gyengéden végigsimítva domborodó pocakján. Egyre nehezebben viselte már a megpróbáltatlásokat. Az az egy vigasztalta, hogy pár hét múlva már a karjaiban tarthatja második gyermekét.

– Nyugodj meg! Semmi komoly, de van egy egerünk… – mondta a férje kimérten, miközben teljesen alábújt az íróasztalnak.

A nő állapotát meghazudtoló gyorsasággal, rémülten pattant fel az ágyra:

– Egér? Hogy került ide? Csótányunk, hangyánk már volt... de egerünk még soha… – mélázott.

Kislányuk kacagva nézte a jelenetet: várandós édesanyja az ágy tetején támolygott, majd' két méteres apja az asztal alatt görnyedt.

– Tartsuk meg! Ne bántsuk! – kérlelte őket.

– Dehogy tartjuk! Az egér nem háziállat. Csak kárt okoz, összerág és összepiszkít mindent, betegségeket terjeszt, megharap – érvelt az apja, miközben óvatosan fülön csípte az egeret.

Diadalmas arccal emelte a magasba. – Agyonüssem, vagy szélnek eresszük a parkban?

A kislány bátran nyúlt utána: ki akarta venni az apja kezéből.

– Add ide! Ő nem olyan egér, mint a többi!

Szülei kérdőn néztek rá.

– Ő mongol futóegér. Pistike adta nekem ajándékba tegnap, csak kiszökött a ketrecéből – nyúlt az ágya alá a kislány, előemelve a kérdéses lakhelyet.

– Mi? Te hoztad ide?

– Igen, apa! – vallotta be töredelmesen. – Add ide! – vette el elképedt apjától a szőrgombócot. – Látod? Nem bánt. Megtanítottam neki, hogy kell le és föl szaladgálni a karomon – mutatta be tudományukat boldogan.

– De… De… Bennünket nem is kérdeztél meg – hebegett az édesanyja.

– De. Egy hete mondtad, hogy lehet majd háziállatom. Csak miatta – bökött az anyja hasa felé – nagyon kicsinek és csendesnek kell lennie. Ő pont ilyen… – érvelt a kislány.

Szülei nem igazán tudtak ellenérvet felhozni – beleegyezően bólintottak. Mint már oly sokszor, újra győzött a gyermeki akarat…