Hála - Napi 1perces

Írta: ,

– Na, jó napod volt? – kérdeztem barátnőmet, aki egy mini élelmiszerboltban volt egy személyben eladó, takarítónő, árufeltöltő, és a fáradtságtól gyakran alig látó tulajdonos.

– Átlagos nap, átlagos forgalom, átlagos emberek… – felelte ásítva, majd ledobta magát a pult mögé gondosan odakészített összecsukható székre, kihasználva a délutáni pangást.

– Segítsek valamit? Kipakolhatnám az új cuccokat… – ajánlkoztam, de legyintett.

– Nem kell… Majd estére kirakom én… Inkább mesélj valamit, veled mi van? 

Meséltem. Beszélgetésünket egy vásárló érkezése szakította félbe. A jólöltözött idős férfi vett egy ásványvizet, egy csokit, és egy kenyeret, majd fizetett, és elköszönt.

– Na, hol is hagytuk abba? 

– Ott, hogy enni kellene valamit… – feleltem, és a pultot megkerülve a csokikat vettem célba. Útközben megakadt a cipőm valamiben.

– Te. Ez meg mi? – hajoltam le érte, majd a döbbenettől elakadt a hangom.

Egy gondosan kétrét hajtott boríték volt, benne húszezresekkel, tízezresekkel.

– Biztos az idős úr ejthette ki… – találgattunk, majd gyorsan kirobogtunk az ajtón.

Szerencsére még a közelben parkoló autója mellett állt.

– Ott van! Vidd utána! Én nem hagyhatom itt a boltot.

Utána vittem.

– Ez nem hiányzik? – kérdeztem. Csodálkozva nézett rám, majd elvörösödött.

– De. Igen. 

– Számolja meg, megvan e? 

– Gondolom, ha vett volna ki belőle, nem hozza vissza… – jegyezte meg mosolyogva, majd egy húszezrest húzott ki a borítékból. – Hálám jeléül, hadd legyek már gavallér… – nyújtotta felém.

– Nem fogadhatom el… Nem azért hoztam vissza… – utasítottam el, majd elköszöntem, s mint aki jól végezte dolgát, visszasétáltam a kisboltba.

Zárásig beszélgettünk. Barátnőm már éppen a kasszával kapcsolatos teendőket végezte, amikor kopogtattak a zárt ajtón. Kinyitottuk. Egy futár állt ott, mellette két ajándékkosár tele minden elképzelhető jóval: minőségi csokoládéval, borral.

– Ezt önöknek küldik… – nyomta a kezünkbe. 

Meghökkenve nézegettük az ajándékokat, s a mellé tűzött kis levélkét: „Hálám jeléül, a becsületességükért.”

Az úr valóban gavallér volt – kár, hogy ez a ritkaság napjainkban.